„A demokrácia olyan, mintha két farkas és egy bárány szavazna arról, hogy
mi legyen a vacsora. A szabadság egy jól felfegyverzett bárány, amelyik vitatja a szavazás eredményét.”
A legutóbbi amerikai választást szemlélve döbbentem le igazán azon, hogy mennyire megosztó tud lenni egy kétpólusú politikai rendszer egy egész társadalom számára. Hillary és Donald csatája szerintem tökéletes állatorvosi lova lehet a mai demokráciáknak. Hogyan jutott el ez a két ember az elnök jelölti pozícióig? Milyen ellenszélben nyert végül Trump? Itthon a választás előtti napokon az összes "mérvaó" online hírportál szerint a választás lefutott meccs volt, Clinton annyival vezetett. Most meg a Clinton hívők nem értik odaát, hogy mi történt, nekik nem ezt mondták. De érdemes megjegyezni azt is, hogy az összes választót tekintve mennyire "nyert" Trump.
De nem kell ehhez a másik földrészre menni, itthon is volt példa erre korábban. Pontosan ezért veszélyes és megosztó a mi új választási rendszerünk is, amiről tegnap írtam. Egyértelműen csak a kétpárti iránynak kedvez. Többségnek és ellenzéknek, értéknek és véleménynek, feketének és fehérnek. Leszűkíthető egy országnyi ember véleménye két csoportra? Ennél én színesebbnek ismerem magunkat.
Összességében tehát ezek hatására kezdtem el megvizsgálni magát a demokráciát. Szerintem teljesen jogosan érezheti magát letörnek, talán elnyomottnak például egy 49%-os kisebbség egy (elvont) elnökválasztás kapcsán, mert milyen jogon dönthet az 51, 49 felett?
A témában kicsit jobban elmélyülve ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem:
- A többség (50%+1 ember) dönthet-e a "kisebbség" felett? Ha igen, miért?
- A többségnek igaza van?
- A képviseleti demokráciában a képviselők kit képviselnek? A választókat? A pártfegyelmet?
- A pártok döntései határozzák meg a véleményünket, vagy a mi szándékunk az ő döntéseiket?
- Mit jelent a felelős választó és képviselő?
- A demokrácia miért nem fejlődik?
- Adott számú parlamenti képviselő esetén mi értelme van a bejutási küszöböknek (5,10,15%)?
- Tényleg nincs jobb rendszer ennél? Ha nincs, miért nem keresünk, miért fogadjuk el ezt igazságnak?
Végül arra jutottam, hogy a mai demokratikus rendszereink világszerte egy jól felépített demokratikus valláshoz tartoznak. Ebben a vallásban nem illik nem hinni: bírálhatjuk a főpapjait, a szent könyveit, a bíráit, a katonáit, de magát a rendszert bírálni nem korszerű. Ebben a vallásban a hit cselekedete a szavazás, adott időközönként és alkalomszerűen a főpapok és bírák jóakaratával. A "felnőttkor" elérésével mindenki automatikusan egyenjogú tagja lesz ennek a vallásnak, még csak kérni sem kell.
Köszönöm, én ebben továbbiakban nem hiszek.
(Ajánlott irodalom, gondolatébresztő gyanánt: Frank Karsten – Karel Beckman: Túl a demokrácián)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése