Keresztény demokrácia? (A reformáció félmunkája.)

"Az az ember, aki csak az újbeszél ismeretében nőtt fel, nem fogja tudni, hogy az egyenlő szónak valamikor olyan mellékjelentése is volt, hogy „politikailag egyenlő”, vagy hogy a szabad szó valamikor „szellemileg szabad”-ot is jelentett, mint ahogy például az olyan ember, aki sohasem hallott a sakkról, nem tud a királynőnek vagy a bástyának ezzel kapcsolatos másodlagos jelentéséről. Sok bűnt és hibát képtelenség lesz elkövetni, egyszerűen mert névtelenek, tehát elképzelhetetlenek lesznek.

A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő."
(Orwell: 1984)

Mostanában azt látom, hogy talán a furfangos magyar nyelvnek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik, úgyhogy bemelegítő gyakorlat, nevezéktan következik:
FIDESZ-MPSZ
Fiatal Demokraták Szövetsége - Magyar Polgári Szövetség
Ez egy párt, amit örök fiatalok alkotnak, hiszen 5 évvel a párt alapítása után eltörölték a "korábbi", 35 éves korhatárt. Az is érdekes, hogy ez már egy szövetség szövetsége. A demokrata jelezőt nem részletezem.

Alkotmánybíróság
Nagyon érdekes, hogy alkotmányunk nincs (hiszen Alaptörvényünk van), de az Alkotmánybíróság megmaradt. Valószínűleg ez is csak amolyan "formai" dolog, adnak a látszatra.

Innentől a haladó szint következik...
Nincs egy éve, hogy elkezdtem blogot írni, közéletről, hitről, demokráciáról, de ezzel az írással most egy időre pihentetni fogom a nagyközönségnek írt blogot, a bejegyzés végén azt is le fogom írni, hogy miért. Tanulságos volt az elmúlt év, sok érdekes és jó szándékú embert ismertem meg, talán tanultam is néhány dolgot, és sok mindent máshogy látok, mint egy évvel korábban. De haladjunk csak szép sorjában...

Ha már úgyis ma volt a reformáció 500. évfordulója,  kezdjük talán innen. Fél évezreddel ezelőtt Luthernek elég volt kiszögeznie a tételeit a vártemplom kapujára, ezzel pedig magára haragítani az akkori legnagyobb egyházi hatalmat, a pápát. Ma már sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, mert az 500 év alatt sikerült (majdnem teljesen) elértékteleníteni azt a pozíciót, ráadásul templomkapukat sem nagyon olvasgatnak már a népek. Marad ez a forma, előre szólok, hogy sok modern kori kis-pápának nem fog tetszeni ez a bejegyzés. De nem baj, úgysem írok tovább... :)

Jöjjön akkor a mély víz, kezdjünk rögtön az 1000 éves hazugság mítoszával:
Magyarország keresztény ország.
Itt szeretném kicsit tisztába tenni, mit is jelent a keresztény, helyesen keresztyén. Megint csak a "furfangos" magyar nyelv, sokan talán azt hiszik, hogy kereszthez van köze, pedig nem.
A szó töve a Krisztus szóra vezethető vissza, melynek eredeti jelentése ’felkent’, (azaz olajjal felszentelt). Akit érdekel, hogyan lett ebből a keresztény szavunk, az olvassa el ezt az összefoglalót. A lényeg röviden, hogy mivel a nép nem tudta miről van szó, "a keresztyén szóba a kereszt alakot érezték bele: a kereszt a kereszt(y)én(y)ség fő jelképe, és a szót ehhez tudták kötni. Valójában tehát népetimológiás változásról van szó, azaz a nyelvhasználók „értelmet adtak” egy „értelmetlen” szónak." (Itt szeretnék visszautalni az Orwell idézetre.)
Sajnálatos módon az államalapítás környékén még ötszáz év volt vissza a reformációig, úgyhogy az embereknek akkoriban be kellett érniük azzal, hogy ők ott keresztények lettek, mert az új király azt mondta. Egy baj van ezzel: aki kicsit is ismeri, hogy Krisztus mit tanít, azt tudja, hogy nem így működik a dolog. (Amúgy, az 1000 éves hazugság is csak magyar viszonylatban ennyi idős.)
Sajnos a mai kor embere sem lett feltétlenül sokkal okosabb, elég csak a "keresztelő" szóra gondolni. Elképzelem, ahogy János a Jordánban "kereszteli" Jézust. De ne szaladjunk ennyire előre-hátra.

Ezek után, mai fejjel talán nem nehéz megérteni, hogy nincs olyan, hogy keresztény ország, hacsak nem abban a tekintetben, hogy bizonyos -számunkra kényelmes- motívumokat elfogadunk.

Ezen a helyzeten csavart egyet a reformáció. Luther ezt írta mikor belépett az ágostonos szerzetesrendbe: „Dr. Usingen, egy ágostonos barát, aki nekem tanárom volt az erfurti kolostorban, amikor látta, hogy a Bibliát mennyire szeretem, és milyen szívesen olvasom Isten szent igéjét, egyszer így szólt hozzám: Ejnye, ejnye Márton testvér, hát mi a csuda az a Biblia? A régi egyházi tudósokat kell olvasni; azok már kiszívták a Szentírás velejét és igazságait. Mert minden lázadást a Biblia idéz elő!"
Kételkedett abban, hogy taníthatja, hirdetheti az igét olyan ember, aki az ihletett lelkű olvasás mellett a görög és héber nyelv ismeretét nélkülözi. (forrás)
Ezeknek a gondolatoknak és a könyvnyomtatásnak köszönhetően a korábbi "egyeduralkodó" egyháznak versenytársai jelentek meg, elindult a felvilágosodás, szekularizáció.

Elvileg szétvált az állam és az egyház, szerintem viszont az állam, azon belül is a pártok teljesen átvették az egyházak szerepét. Mármint azt a szerepet, amit korábban az egyház töltött be a "keresztény" nép számára. A pártok vezetőire ma már sokan vallásos áhítattal tekintenek, a megoldásaikban, kinyilatkoztatásaikban csak hinni kell (érteni nem).
A hit alapja, ami a modern vallások "egyházait" összeköti, pedig nem más, mint a demokrácia mítosza.

Egy évvel ezelőtt én arra kezdtem el választ keresni, hogy egy keresztyén embernek vajon hogyan kell viszonyulnia ehhez a helyzethez?
Nemrég egy vitaest alkalmával megkérdeztem egy manapság népszerű keresztyén közszereplőt, hogy szerinte be kell-e állnunk a kisebbik rossz logikába. Igennel válaszolt.

Én viszont ma már azt mondom, hogy nem kell, és nem is lenne szabad.
"De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Mt 20,25-28)

A mai politika a hatalomról és a pénzről szól, valószínű erről szólt már ötszáz és ezer évvel ezelőtt is. És sajnálom, hogy Krisztus mai követői beállnak abba a sorba, tömegbe, ami legitimálja ezeket a hatalmakat. ("Nem királyunk van, hanem császárunk!" (János ev. 19,15),  "Mert nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne én legyek a királyuk."(1Sámuel 8))
Az külön érdekesség ha bizonyos felekezetek nyíltan erre vagy arra az oldalra állnak. Ha Krisztus egy, akkor vajon melyiknek lehet igaza? :)

Így utólag tehát azt kell mondjam, a reformáció félmegoldás volt. Az eredeti forráshoz csak részben vitt vissza, a ma egyházai pedig félnek ellentmondani az állami hatalomnak, hiszen attól függ a létezésük. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a technikai fejlődés tud-e majd segíteni egy újabb lépéshez visszafelé. (Érdekes, hogy a két irány ellentétesnek tűnik.)
Továbbá, tartok tőle, hogy a mai ember valóban csak az újbeszélt ismeri és fogalmaink sincsenek olyan dolgokról, amik régen(?) alapnak számítottak. Ezen pedig még a Biblia sem segít, hiába van csak az angolban 58 féle fordítás.

Az elmúlt év tanulságaként tehát azt kell mondanom, hogy nem fogom támogatni egyik hatalomra törekvő alakulatot sem. Még akkor sem, ha kereszténynek mondják magukat. Akkor meg főleg nem, ha szégyent hoznak Krisztusra. Ettől függetlenül, elmegyek majd szavazni, viszem a gyerekeket is, hogy rajzolhassanak majd valami szépet. A demokráciát pedig nem tartom jónak, mert nincs jogom mások élete felett hatalmat gyakorolni.

Másrészt viszont egy új dologba kezdek, mert nagyjából látom, mi lesz ennek a jelenlegi iránynak a nem túl fényes vége. A rendszer ellen pedig nem csak szavazással lehet tenni. Sőt...
A blog írását pedig azért függesztem fel, mert egy ideig most úgysem lesz miről írni. A jelenlegi keresztény díszcsomagolású kormány szépen csinálja tovább azt, amit eddig. Ellenzéki támogatással megnyerik a 2018-as választást, talán csak a kétharmad a kérdés. Aztán majd játszanak megint demokráciásat négy évig. Az újságok megírnak majd megint rengeteg korrupciót, az emberek egy része felháborodik, a másik része bólogat és működik a gépezet. "A tudatlanság: erő."

De talán lesznek mások is, akik felülnézetből fogják látni ezeket a dolgokat.

Múltkor Ákossal kezdtem, most vele fejezem be: Altató
Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmet!

Miért ne gondolnék Rád?

"Folyton folyik a kampány, Zúdul mindenfelől, Jelszó jelszó hátán.
A szavakat hazugok rágják, És várják, hogy majd összedőlnek Az ezredéves bástyák." (Ákos - Gondolnék rád)

Az előző, cukiságra építő bejegyzés valóban működött, legalább négyszer annyian olvasták el, mint a korábbi listavezetőt. Előre szólok, hogy ez most egy kicsit más lesz.

Tudom, hogy Ákost sokan nem szeretik, de ha kérhetem, ezt az egy dalt, aki teheti, hallgassa meg mielőtt továbbolvasna:

https://www.youtube.com/watch?v=2TJJzSwB-YE

Lassan én érzem magam hülyének, hogy itthon maradok. Sok régi-új ismerősöm már külföldön él, a családban is van, aki kénytelen volt ezt választani. Legutóbb az édesanyám jelentette be, hogy minden nyelvtudás nélkül nekivágna, ismerősök segítenének elindulni neki. Ha meg mellétesszük, hogy futószalag mellett majdnem annyit keresne, mint én itthon... Pedig itthoni viszonylatban még nem is panaszkodhatok. Meg azt is tudom, hogy a pénz nem minden. Valóban, van itt más is...

Például, amikor látom az itthoni szekértábor-"logikát". Ha a mi táborunk hazudik, igazságtalan, az nem baj. Ha a mi táborunk "lop", az nem baj. (Azért csak "lop" és nem lop, mert törvényesen teszik, hiszen ők írják hozzá a törvényeket. Így már nem is lopás igaz? Hiszen ez legális. Hogyan is volt az a letelepedési üzlet?) Ha a mi táborunk beszél értelmetlen dolgokat, az sem baj. És itt most mindenki nyugodtan gondoljon a saját "táborára", ne a másikéra!

Rohad a egészségügy, ez is csak addig nem tűnik fel, amíg nem találkozunk vele. Erre is saját mondásunk van már: csak egészség legyen. Az sem baj, hogy gyakorlatilag a nyugatnak képezzük az orvosokat. Kit érdekel mennyit keres és mennyit dolgozik egyhuzamban egy orvos, aki emberek életéért felel? Az a fontos, hogy a minőségi magyar focistáink évi 125 millió helyett 250 milliós fizetésig használhassák az ekhót.
Apropó foci, stadionok: 1000 éve még az volt a mondás, hogy 10 falu építsen 1 templomot. Ma lassan ott tartunk, hogy 10 falu építsen 1 stadiont (FAM-tól származik a gondolatmenet). Persze csak ha valamelyik faluban lakik egy illetékes elvtárs. Vagy a barátja.

Oktatás. Ettől előre félek, azok alapján, amit az iskolás gyermekekkel rendelkező barátainktól és tanároktól hallok. Hazaér a gyerek hullafáradtan, de még van házija is. Hétvégére is. Ez csak a jéghegy csúcsa. Lehetne mesélni arról, hogy milyen gyerekek és milyen tanárok kerülnek be a rendszerbe. És a végén kikerül egy EMBERI ERŐFORRÁS.

Említhetném a "megmentett" devizahiteleseket is. Említhetném a csökkenő államadósságot is, de ez már az újbeszél területe.

Ja, és a külföldön élők meg ne szavazhassanak, mert nem itt fizetnek adót! Gyönyörű. Üldözzük el őket, aztán még a jogot is vegyük el tőlük, nehogy onnan beleszóljanak a mi kis boldog világunkba. (Mellesleg ezt pont azok az itthoniak mondják, akik a jelenlegi kurzussal nincsenek megelégedve.)
Sokan meg örülnek, hogy legalább a gyerekeik külföldön boldogulnak, elvégre globalizáció van nem? Ja, hogy az unokákat többnyire csak számítógépen láthatják, ez a 21. század kérem szépen.

Nem baj, amíg engem nem érint, miért foglalkozzak ezekkel? (Olyan apróságról már nem is beszéltem, hogy lassan nem lehet tűzifát kapni, mert már az is külföldön van, aki kivágja. Ha nem hiszed, megadom a fatelep számát.)

De van ennél egy nagyobb probléma is. Az, amikor keresztyének (is) beállnak a kisebbik rossz logikába. Ha két tolvaj közül választhatunk, akkor ugye válasszuk a kisebb tolvajt, netán azt, aki kereszténynek mondja magát?
Van ma egy olyan intézmény Magyarországon, amit úgy hívnak, hogy Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ezt az intézményt az emberi erőforrások minisztere vezeti, aki történetesen egy lelkész. Értitek kedves erőforrástestvéreim, felebarátaim? (Hogy is volt a Mátrixban az a Duracell-hasonlat???) Ha ez a bástya is elbukik, akkor mi marad? Mi jön helyette? "Ha a só megízetlenül..." Még jó, hogy nem értjük, mitől lehetne ízetlen a só. Szavazzunk a kisebbik rosszra, mert nincs jobb.

Imádkozz és dolgozz - "Ora Et Labora" - ahogy a régiek mondták vala. Ma úgy hívják, munkaalapú társadalom.

A jó erőforrás nem gondolkozik ugyanis. Talán azért, mert nincs is rá ideje, vagy mert nincs rá igénye. Talán mert ezt tanulta otthon, meg az iskolában, és ezt is adja majd tovább. A jó erőforrás fogyaszt és GDP-t termel.

Bálint, Gergő, Szilveszter, Peti, Miki, Gábor, Szabolcs, Dani, lehet, hogy nektek van igazatok?

Lehet, de maradunk. De nem leszünk erőforrások.

Az is valószínű, hogy a következő blogbejegyzésem lesz az utolsó. A reformáció 500. évfordulójára időzítem, talán lesz időm megírni egy nappal korábban, a születésnapomon.

Addig is kedves erőforrások, hallgassátok meg ezt:
https://youtu.be/5OsBcrAaQtg?t=41m23s (47:50-ig)

(Aki meghallgatta a dalt, érti)

A jövőre gondolva

"Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt." (Lukács 17,33)

Úgy látom, hogy mostanság érdemesebb inkább cuki dolgokról blogot írni, mintsem elgondolkodtató helyzetekről, ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl én is így teszek, mindenki nagy örömére. Sajnos ez valójában nem igaz, viszont megpróbálok egy alávaló marketinges eszközzel némi többlet gondolkodást előidézni.

Ő tehát itt Nelli:

Itt éppen négy éves és körülbelül 2.7 millió forint köztartozása van. Amikor megszületett még csak 2.3 millió forinttal tartozott (forrás: akk.hu). Valamit biztos rosszul csinál, ha négy év alatt 17%-kal nőtt az adóssága.

Ő itt Matyi:

Ő még csak két éves, de már őfensége is 2.7 millió forinttal tartozik valakinek. Születésekor 2.5 milliós tartozással kezdett...

Ő itt... Még nem mondom meg a nevét, mert titok:

Körülbelül egy hónap múlva már ő is 2.7 milliós tartozással indul majd neki a világ felfedezésnek.

Egyébként te is kedves olvasó, ha magyar állampolgár vagy pont annyival tartozol, mint ők itt feljebb.

Tehát a mi kis családunk, így öt fővel számolva, körülbelül 13.5 milliós (köz)tartozással rendelkezik. Még jó, hogy nem kéri rajtunk ezt senki számon igaz? Hiszen ez közpénz... Semmi közünk hozzá nem?

Teszek még be néhány képet, mert az ember állítólag vizuális típus.

Ő itt Lőrinc:

Nem, ő nem családtag. Ő csak Orbán Viktor barátja. A 2016-os évben 100 milliárd forinttal nőtt a vagyona, így állítólag ő ma az 5. leggazdagabb magyar. 100 milliárd annyi tesz, hogy 274 millió forintot szerzett naponta, 11.4 milliót óránként. Ha ez még mindig sok, mert nem ismered a millió jelentését, akkor ez percenként 190 ezer forint. Egyébként gázszerelőként kezdte, jó látni, hogy ebben az országban mire viheti az ember egy jó szakmával.

Ő itt György:

Ő is elég gazdag, ráadásul most épp ő soros, akit reklámozni kell, korábban Brüsszel volt a téma:

Ez a két közérdekű hirdetés is elvitt néhány tízmilliárdot.

De ha már városoknál tartunk, jöjjön Budapest, ez itt egy kerékpároshíd:

27 méter, 424 millió. Svájcban fele ennyiből kihozták a világ leghosszabb gyalogos függőhídját (link). De nekünk ez sürgős volt, kellett a vizes vb-re.

Ez itt egy torony:

3.1 milliárdért épült, szintén a vizes vb-re. Külön érdekesség, hogy a vázszerkezet elemeit, csak bérelték. Legutóbb az oroszok egy ilyet állítólag kihoztak kb. 400 millió forintnak megfelelő rubelből, de hát nekik biztos több nyersanyag állt rendelkezésükre, és nem is olyan korruptak. Bocsánat, körültekintők.

Ha már tornyok, ez itt egy kilátó:

Tyukodon van még belőle pont tíz darab. Tyukod egyébként a szatmári síkságon fekvő, 2000 fős település. Kilátni sajnos nincs nagyon mit, biztos a határt őrzik ezekkel. Ha egy kilátó elromlik, még mindig marad tíz, logikus nem? Az ár egyébként nem számít, mert az a reklámozott Brüsszel nevű cég küldte a pénzt.

Nos, remélem tetszett a műsor, pedig még sorolhatnám. Miért írtam ezeket? Mert szeretném, ha mire a gyerekeink felnőnek, addigra ezekre ők már úgy kérdeznének vissza, hogy "a ti időtökben ilyen volt"?

Azoknak, akik esetleg attól félnek, hogy épp a jelenlegi kormánypártnak szeretnék nekimenni, azokat szeretném megnyugtatni: ezen pártok jelenlegi iránya csak egy tünet. Érdemben nem változtatna a helyzeten egy esetleges kormányváltás sem, egyébként erre gyakorlatilag esély sincs.
Valódi rendszerváltásra van szükség.

Elég sok dolog van, amin változtatni kellene. A fő baj az, ha az sem tűnik fel, hogy a fentebb említett dolgok a mi zsebünkből mennek. Már megszoktuk, amúgy meg nekünk is ezt tanították. "Ez mindig így volt". "Ezen nem lehet változtatni". Valóban ezt akarjuk továbbadni? Én nem, de egy fecske nem csinál nyarat.
Máris itt a második probléma: a változás áldozatot követel, de nem csak tőlem. Mindenkitől, aki egy cseppet is felelősnek érzi magát a következő nemzedékért. Vajon ki merünk lépni a komfortzónáinkból az ismeretlenbe? Egyedül legyőzhetőek vagyunk, van rá példa bőven. Együtt nem lennénk azok... (De az együttműködés sajnos megint nem egy tanult, örökölt dolog errefelé.)

Két dolgot lehet még tenni: azt mondani, hogy hozzanak majd ők, a következő generáció áldozatot, illetve lehet azt is hinni, hogy nincs itt semmi gond, minden a legnagyobb rendben. Illetve van egy harmadik út is, elég sokan ezt választják: Magyarországon kívül keresnek jobb körülményeket. (((Érdekes, nem ezt teszik a sokszor megvetett "migránsok" is?)))

Ebben az esetben marad a fenntartható adósság. Milyen szép fogalom, nem?

A félresiklott rendszerváltás, avagy miért nem működik a nyugati demokrácia export?

"Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá,
vagy bohóccá válik.
Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt
erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják.
A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással
az itélőképességét tönkreteszik. Az ílyen nép elzüllik és mennél
vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az
a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel
fölérne." (Weöres Sándor: Az országhoz)

"És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepeszti a bor a tömlőt, és tönkremegy a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való." (Máté 2,22)

Továbbra is szeretném megérteni, miért tart Magyarország 27 évvel a "rendszerváltás" után ott, ahol. Egy korábbi bejegyzésemben már utaltam arra a bölcsességre, hogy akik nem tudnak a múltra emlékezni, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt. Az elmúlt időszakban néhány érdekes analógiára lettem figyelmes, ami talán némi magyarázatot ad a helyzetünkre.

A 2001 után a nyugati demokrácia export új lendületet kapott, az 2011-es arab tavasz után pedig láthatjuk ennek "sikereit" is. Ahogy a demokráciát 1989-ben, úgy 2011-ben sem lehetett kevésbé demokratikus népekre erőltetni. És itt van a kutya elásva.

Sokan talán kétségbe vonják, hogy a mi magyar 89-es rendszerváltásunk ilyen nyugati-amerikai behatás volt. Az ilyen kételkedőket egyenesen Orbán Viktor és Mécs Imre szavaival próbálom meggyőzni: Orbán Viktor, Mécs Imre. A videók egy archívumhoz tartoznak érdemes megnézni a teljes anyagot, tanulságos kórképe annak, mi is zajlott a rendszerváltás során.

Ezekből az anyagokból is kiderült, hogy az egész folyamat lényegében társadalmi felhatalmazás nélkül zajlott, pusztán a régi és az új elit osztotta újra a hatalmat egymás között. Itt most Puzsért kell idéznem, mert szerintem elég jól megfogalmazta ezt (itt is érdemes a teljes anyagot elolvasni, a hivatkozás végén van utalás a hanganyagra is):

"A mai társadalom annak a társadalomnak a roncsa, akik nem nőttek fel, akik gyerekszámban maradtak, és bontott csirkére vadásztak, a bontott csirke boltban. Ők azok! Ők az a nemzedék, akikkel nem történt meg a rendszerváltás, és a rendszer-nem-váltó elit és a rendszert-nem-váltó társadalom az összefogott önmaga lelkének megrontásáért. Egyik sem akart rendszerváltást, mindkettőnek jó volt a kádárizmus. Megkérdezték az Orbántól is, meg az Antaltól, meg a Kónya Imrétől, meg a Pető Ivántól hogy le akarjátok-e váltani Kádárt, vagy akartok-e lenni Kádár? Nyilvánvalóan nem így hangzott el a kérdés a háromoldalú tárgyalásoknál.
Nem csak két komcsi oldal volt, hanem három, mert a szakszervezeteken kívül az ellenzék is komcsi volt. Utólag ezt kell, hogy mondjam. Tehát arról van szó, hogy a háromoldalú kerekasztal tárgyalásoknál minden oldalán komcsik ültek, csak ott ültek góré komcsik, ott ültek a másodvonalas komcsik, és itt ültek a wannabe komcsik."

"Ez a dolog, hogy nem volt forradalom lélekben egyszerűen megmaradt a diktatúra, csak kicserélték a diktátort, a diktátor személyét. És ez nem az az ostorcsattogtató diktátor, hanem ez az amelyiknek a tenyeréből lehet enni, és megnyalni utána a tenyerét, ha jól esett a falat. És az az igazság, ha lett volna diktatúra, akkor megtudtuk volna őt dönteni, és megszereztük volna azt az élményt, hogy mostantól mi vagyunk. De mi még nem kerültünk hatalomra."

Itt van a probléma gyökere, ezért működik nálunk is a "demokrácia" úgy-ahogy. Továbbra is a jó vezért, a bölcs vezetőt keressük. És meg is találjuk, ki-ki a saját szekértábora szerint.

Azt szoktuk mondani, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. Ebből a szempontból érdekes megnézni a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktort, akinek nyilván van tapasztalata abban, hogy mit jelent a külföldi "segítség", támogatás, útmutatás. Érdemes átgondolni, hogyan küzd ő mostanság az ilyen külső befolyásolás, külső ellenség ellen. Továbbá az is figyelemre méltó, hogy a 89-es Orbán Viktor hogyan építi fel újra(?) azt a rendszert, amit 27 évvel ezelőtt még kritizált [média, törvényhozás, jogi intézmények és végrehajtás]. (Milyen jó lenne, ha OV. emlékezne a múltra, hogy ne ismételje meg újra...) Így lesznek a "wannabe" komcsikból góré komcsik. Így lesz ő a Ferenc József - Horthy - Kádár sor következő eleme. És majd lesz egy generáció, ami ugyanolyan nosztalgiával tekint rá is vissza, mint ma sokan Kádárra. Hiszen a lelkület nem változott, ilyen környezetben pedig a nyugati megoldások ugyan úgy nem fognak működni, ahogy az arab országokban sem működnek. Éppen ezért felesleges abban reménykedni, hogy majd az EU, az USA segítenek nekünk. Hiszen ők csak kereteket, példát adhatnak, de nyugatias gondolkodást nem. Persze mi sokszor nem is az ő gondolkodásukra vágyunk, hanem csak a béreikre, a színvonalra, amiben élnek...

Sajnos ezek alapján a megoldás nem egyszerű, mert ez "felülről", bölcs vezetők által nem fog megváltozni. De "alulról" a tömeg szintjéről sem fog elindulni. Ez igazi Hegymenet lesz...

(Apák napjára kaptam.)

Miért gyenge a magyar demokrácia?

"Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!" (Máté 22,21)

A napokban találtam egy érdekes interjút, amiben Veiszer Alinda beszélget Gundel Takács Gáborral.

Nagyon sok érdekes problémát vetettek fel a beszélgetés alatt, viszont most csak két rövid részletet szeretnék kiemelni:
24:00 - 24:50-ig LINK:
"A rendszerváltásnak ez volt az egyik legnagyobb hozadéka, hogy mostantól érdemben beleszólhatunk az életünkbe."

36:52-től induló 39:20-ig (2.5 perc) LINK:
"A demokrácia arról szól, hogy mi, közösen megválasztjuk a vezetőinket, mert őket tartjuk a legalkalmasabbnak, és aztán a vezetőinknek kell alkalmas döntést hozni..."

Érdemes összevetni a két részben elhangzottakat, szerintem elég jó összefoglaló ez arról, hogy Magyarországon miért nincs ma még valódi demokratikus kultúra.

Ahogy én látom, a 89 előtti (demokratikus) rendszerben szocializálódott generáció demokratikus igényeit bőven lefedi a 89 utáni "demokratikus" rendszer. (Nem szeretném G.T. Gábort elítélni, azért az is példa értékű, ahogy a közmédiától eljött (13:29 LINK)).

GTG konkrétan kimondja, hogy jelenleg valós igény továbbra is csak arra van, hogy a bölcs vezetőket megválasszuk. Vajon a régi görögök mit szólnának a Dēmoskrátos ilyen definíciójához? (Másrészt, ne tegyünk már úgy, mintha ma szakértőket választanánk, akik az atomenergiától kezdve a vízgazdálkodásig mindenhez értenének.)

Talán ezekből látszik, hogy a fő baj nem is mai politikusokkal van. Hiszen ők piaci alapokon csak azt kínálják, amire igény van. Jelenleg pedig pontosan rájuk van igény, akik a félelmeinkre és a reményeinkre hatnak (23. perc).

A harmadik fő probléma is említésre került az interjúban, igaz, csak burkoltan. Ez pedig az, hogy a következő generáció milyen tudással fog belekerülni a magyar közéletbe. Mit örököl a szüleitől és vajon milyen elvárásai lesznek? Sajnos ezzel kapcsolatban sem vagyok túl optimista, mert ahogy látom, jó esetben az előző generáció tapasztalata megy tovább, rossz(?) esetben pedig semmi.

Ezek alapján pedig sajnos ki kell mondani, hogy a magyar demokrácia minőségéről a magyar társadalom tehet. A szomorú az egészben pedig éppen az, hogy a legtöbben nem is kifogásolják ezt az állapotot. A legtöbben talán nem is érzékelik a problémát, vagy azt mondják, hogy ez sokkal jobb, mint a korábbi rendszer volt (akár igaz is lehet),  vagy még tovább mennek és kijelentik, hogy a "demokráciánál" még nem találtunk ki jobbat. (((Valóban?)))

Gundel Takács Gáborral ellentétben én nem érzem erkölcsi kötelességemnek azt, hogy legközelebb elmenjek szavazni, mert ezen a szinten, így, ennek semmi értelme.

Ha viszont mindenképpen jár a császárnak ami az övé, akkor elmegyek, és behúzom az x-et a fideszre, a jobbikra,  az mszp-re, a dk-ra, az lmp-re, az új kezdetre, a momentumra, és mindenki másra, aki a lapon még szerepelni fog. A lapra meg majd még ráírom, hogy:

További szép napot kívánok!

NOlimpia után NOmentum

"Van egy álmom" (Martin Luther King)

Kedves olimpiáról álmodó Barátaim!

Miután a Miniszterelnök úr február 24-én alig 4 perc alatt elmagyarázta, hogy hová tűnt a korábbi nemzeti egység, szeretném én is megfogalmazni, hogy miért nem támogattam a 2024-es budapesti olimpia ötletét.

Azért érzem ennek szükségét, mert úgy gondolom, sokan még mindig nem értik, mi történt.
Orbán Viktor 2017. február 24-én többek között ezt nyilatkozta a Kossuth Rádió reggeli műsorában:
"Itthon még a népszavazást akár meg is lehet nyerni. De akkor is csak legfeljebb többség lesz. De az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység." (link, alul teljes hanganyaggal)

Szalay-Berzeviczy Attila a BOM elnöke szerintem elég tömören összefoglalta a lényeget, amikor megtudta, döntöttek a pályázat visszavonásáról: "Milyen az a nemzeti ügy, amit 266.000 aláírás rombadönt?"

Azt gondolom, hogy a mai politikai elit egyre inkább keveri a politikai egységet a nemzeti egységgel. Olyan, mintha fordítva ülnének a lovon: attól, hogy a látszólag két szembenálló politikai oldal megegyezik, még nem lesz nemzeti egység, legfeljebb politikai. Még attól sem lesz egység, ha csak mosolygós, reményteli bajnokaink hirdetik nekünk a nagy ügyet.
Mindezek mellé, ha az "elit" nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy nincs nemzeti egység, akkor jönni fognak az új alakulatok, akik hajlandóak lesznek képviselni az egység kétségét.

Másrészt, ha a budapestiek dönthettek volna, az adott esetben nem kényszerítette volna ki újra a politikai egységet? Sajnálom, hogy ezt a kérdést már sosem fogjuk megtudni. Van egy tippem, hogy a felmérések alapján volt egy elég magas kommunikált támogatottság, és egy elég alacsony valós szám.

Minden esetre megéltük, hogy több ezer milliárd forintról 20 óra alatt 2 vita is volt.
Most tehát úgy nézett ki, hogy volt a nemzeti egység, majdnem lett egy szavazás, de ez előtt majdnem lett egy vita.
Legközelebb javaslom a fordított sorrendet, valódi vitával, valódi érvekkel.

De ez még mindig csak a dolog egyik fele.

Azt is látom, hogy ma sokan érzelmi alapon közelítik meg az ilyen döntéseket. Ez nem baj, kell ilyen is. De ha kérhetem, tegyük mellé az értelmi oldalt is, mert a kettőre egyszerre van szükség! Én elkövettem azt a hibát, hogy a megvalósíthatósági tanulmányból elolvastam 300 oldalt és találtam benne itt-ott néhány száz milliárd extra költséget. (A tanulmány feltételes módjáról most ne is beszéljünk.)

Ezek fényében, a jövőben is csak olyan terveket támogatok majd, ahol költségekért valakik felelősséget vállalnak, és ahol a látványtervek nem pusztán marketing eszközök. A tervek legyenek mérhetőek és számonkérhetők. Ezek mellett, szeretném tudni, hogy hová megy a közösből, de nem úgy, hogy a szerződéseket bírósági perekkel kell kiszedni az illetékesekből. Ha lesz ilyen, támogatni fogom a rendezést.

Ha pedig a többség mégis úgy döntene, hogy reális tervekre és felelősökre nincs szükség, de pályázatra igen, majd véletlenül a költségek elszállnak, akkor jó lenne, ha többletköltség csak a "többséget" érintené. Ebben az esetben elfogadom, hogy fizessek a tervekig, de nem szeretném, ha mások rossz döntéseinek a felelősségét is nekem és a gyermekeimnek kellene viselni. A többlet államadósságot mondjuk ki lehetne sorsolni az államadósság lottón: azzal a különbséggel, hogy itt mindenki nyerne egy "kicsit".

A Momentumot viszont sajnálom, mert meg kellett volna maradniuk pártokon kívüli, civil szervezetnek. Így most beálltak a sorba, találnak egy új ideológiát és egy párt lesznek a sok közül. Ráadásul ezzel a rendszert is legitimnek fogadják el. Sokan reménykednek, hogy "majd a fiatalok, majd az új generáció!", remélem előbb-utóbb tényleg képesek leszünk meghaladni önmagunkat.

Oscar díjat Mindenkinek?

"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." (Máté 18,3)

"Ajánlom a díjat azoknak, akik jobbá tehetik a világot: a gyerekeknek." (Deák Kristóf)

Őszintén szólva némi kétkedéssel szoktam fogadni az ilyen díjakkal jutalmazott filmeket, de adtam neki egy esélyt és nem bántam meg. Aki teheti nézze meg mielőtt tovább olvas, március 5-ig még elérhető lesz itt.

Számomra több üzenet is van ebben a filmben. Egyrészt tény, hogy mindig vannak, lesznek közöttünk gyengébbek és erősebbek, ez igaz az élet minden területére. Sajnos az is gyakori, hogy az ilyen törésvonalak mentén megosztanak bennünket:

"De ha mindenkit hagyunk énekelni, akkor sohasem leszünk a legjobbak." Érdemes elgondolkodni azon, hogy a mai politika szintjén mit jelenthet ez, attól függően, hogy melyik tanár éppen kiket késztetne "halk" éneklésre. Mindenki aki itt van a kórusunkban hasznos, de sajnos van akiknek halkabban kell énekelni.

Érdekesen bontja ki a film a megoldást is: ketten összebarátkoznak, figyelnek egymásra. Észreveszik, ha a másiknak valami gondot okoz. Kiállnak a másik igazáért is. Lehet, hogy valahol itt kezdődne a változás? Talán figyelnünk kellene azokra, akik esetleg hátráltatnának minket a nagy cél elérésében? Azokra, akik lehet hogy valójában nem is "énekelnek"? (((Vannak ilyen barátaink?)))

Erre pedig mit mondanak a tanítóink: "Mire jó ez? Ha szép csendesen tátikáznak, akkor megnyerjük a versenyt. És a te szép hangod is jobban hallatszik. ... És mindenki elmondhatja, hogy az ország legjobb kórusában énekel. Az igazságos lenne, ha valaki csak úgy gondolhatna egyet és megfoszthatná a többieket ezektől a jó dolgoktól?"

De a gyermekekben ott a lázad az igazság. Aztán ketten(!) megszervezik a megoldást. Mindenki benne van, mert nem az számít, hogy a legjobbak legyenek, hanem hogy mindenki örömet találjon az éneklésben.

Mindenki benne van, mindenki betartja a szabályokat, mindenki "énekel". Csak épp a hazug rendszer bukik meg, majd egy szereplő távozik a színpadról. Talán nem is volt rá akkora szükség.

Lehet, hogy tényleg vissza kell találnunk a gyermeki lelkülethez?

Énekeljünk, vagy csináljunk úgy, mintha énekelnénk?

Szállj, szállj felhő,

pamacsos,

hullj le, te zápor,

aranyos,

hullj le, te zápor,

égi virágpor,

égen nyíló bodzavirágból!

("Csokit vegyél!" - nyomj egy lájkot...)

[Gratulálok a filmhez, szerintem értéket díjaztak.]

Kollektív bűntelenség, kollektív adósság

"A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért." (II. János Pál)

A jelenlegi politikai rendszer egyik nagy hibája, hogy a felelősség tárgykörét egyszerűen nem definiálja. A nem létező felelősséghez tartozó legfőbb számonkérés gyakorlatilag kimerül a négy évenként történő leszavazási lehetőségben, ez gyakorlatilag 2010 óta sem változott. Persze az éppen aktuális ellenzék a soron következő "elszámoltatást", mint szavazat optimalizáló jelszót mindig beveti, de ez nyilván nem több szavaknál. Hiszen hiába történhetnek korrupciónak, igazságtalannak tűnő  "dolgok",  amíg azok általában a jog és törvény határain belül vannak, addig következmény sem lehet. A törvények, pályázati kiírások pedig úgy tűnik jogszerűen születnek, Magyarországon pedig nem igazság, hanem jogszolgáltatás van.

Másrészt, mi történne, ha például megnyernénk a 2024-es olimpiai rendezést és a tervezetthez képest a költségek a szokott módon "kicsit" nagyobbak lennének a tervezettnél? Mekkora felelősséget lehet elvárni a pályázatot benyújtó MOB elnöktől, aki a megvalósíthatósági tanulmányt el sem olvasta? Ki lesz a felelős azért, hogy az úszó vb kapcsán már a tervek ötszörösénél tartunk, de még mindig van pénz egy 27 méteres, 425 milliós hidacskára, aminek négyzetméter ára több, mint a kőröshegyi völgyhídnak? Vagy ki lett felelősként megnevezve az elmúlt 6 év alatt a 4-es metró dolgaiért?

Harmadrészt (csak megjegyzésként), úgy látom, hogy az elégedetlenkedők elég nagy része úgy gondolja, hogy az ő saját felelőssége pusztán az elégedetlenség megfogalmazása (különböző fórumokban), és a 4 évenkénti szavazás, hiszen a cselekvés a "politikusok", szakértők feladata.

Valódi felelősséget tehát egyik fél sem vállal.
Ezt a jelenlegi feltételek mellett én sem tudom megtenni, ezért elég valószínűnek tartom, hogy 2018-ban a nem szavazással szavazok majd. Mert nem tudok felelősséget vállalni senkiért, akit adott esetben "hatalomba" juttathatok, hiszen a rendszer semmire sem kötelezi.

Ugyanakkor nem tehetem meg azt sem, hogy nem próbálok tenni valamit azért, hogy változzon a helyzet. Mit mondok majd, ha néhány évtized múlva a gyermekeim netalán megkérdezik: "Apa, miért és kinek tartoznak a mi gyerekeink sok millió forinttal születésüktől kezdve? Miért születnek eleve adósként?" (Ezékiel 18 elég érdekes ezzel kapcsolatban.)

Manapság ugyan gyakran hallható, hogy csökken az államadósság, de ez csak egy kommunikációs trükk. Az Államadósság Kezelő Központ (akk.hu) adatai szerint 2010 óta körülbelül 5400 Mrd Ft-tal nőtt a közös adósságunk. Ha hozzávesszük a 3000 Mrd forintnak megfelelő államosított magánnyugdíj vagyont, akkor kiderül, hogy az aktuális hatalom ugyanazt a forintban mért növekedési ütemet tudja produkálni, mint elődei.

Magyar államadósság, Mrd Ft (akk.hu)

Nem akarom majd azt mondani nekik, hogy én nem próbáltam tenni ez ellen. Mit lehet tenni? Rengeteg dolgot, de egyedül szinte semmit, továbbra is keresem tehát a hasonlóan gondolkodó embereket...

"Számos politikus magától értetődő javaslatként hangoztatja: a nép csak akkor legyen szabad, ha már élni tud szabadságával. E magvas megállapítás méltó az anekdotabeli bolondhoz, aki tudvalevőleg elhatározta: csak akkor megy vízbe, ha már megtanult úszni." (Thomas Babington Macaulay)

Individualista komfortzónák közössége?

"A segítségkérés a lelki érettség jele. Nem arra vagyunk teremtve, hogy elszigetelten éljük az életünket. Céljainkat akkor tudjuk megvalósítani, ha közösségben élünk."
(Gary Chapman)

"Vissza kell térni a hithez, kezdetnek azokkal, akikben nincs zsigeri ellenérzés az Isten-gondolattal szemben. Össze kell gyűjtenünk azokat az embereket, akik épülni és építeni akarnak. Tömegből közösséggé kell válni, ehhez pedig hit kell."
(Kovács Ákos)

"Ha összefogunk, sikerülni fog!" Gyakran hangoztatott érv a "budapesti" olimpiarendezés mellett, hogy ez végre közös célt és közös élményt adna az országnak. "Az olimpia egy közös ügy, sokszor láthattuk, hogy a sport összehozza az embereket."
Szerintem jó kérdés már önmagában az is, hogy egy elit által kezdeményezett olimpia rendezés vajon mennyire építhet közösséget. Egy közösség minden esetre már biztosan épül, a Momentum, ami mint egy rakétafokozatot használja fel az olimpia ellenes hangulatot. (Csak halkan kérdezném meg, miért nem jutott ez eszébe az "ellenzéknek"?).

Az pedig többnyire tény, hogy a magyar társadalomban nem igazán a közösségi gondolkodás a meghatározó, sokkal inkább az individualista szemlélet uralkodik.

Az individualista társadalmakban az emberek leginkább önmagukkal és közvetlen családjukkal törődnek, valamint az ilyen társadalmakban gyenge a társadalom kapcsolatrendszere.

Ezek mellett pedig még ott van az is, hogy a keresztyénségre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint pusztán individualista hitrendszerre. (Személyes Megváltó, személyes kapcsolat, egyedi "elhívás", stb.)
Érdekes megtapasztalni mondjuk azt, hogy egy gyülekezetben az ima mennyire szól az "én"-ről és mennyire a "mi"-ről, a közösségről. (Vö.: Mi Atyánk, ... (Máté 6,9))

Nehéz dolgok ezek, ráadásul ezzel a helyzettel elég nehéz bármit kezdeni, mert állítólag ezt a szemléletet adjuk tovább az utódainknak is.

Vannak olyanok is viszont, akik szerint "régen minden jobb" volt. Halvány gyermekkori emlékeim még nekem is vannak közös kirándulásokról, bográcsozásokról, amiken még "idegenek" is voltak.
Ma viszont úgy tűnik, egyre kevesebb időnk marad ilyen "úri" huncutságokra: a gyerekeket már az iskolában illik túlterhelni, úgy hogy aztán otthon se unatkozzanak. A munka világában sem lesz más a helyzet, a szerencsésebbek egy munkahelyről beszerzik az anyagi forrásokat, viszont akad bőven akinek az első műszak után kezdődik a második. A gyerekeket nevelők második műszakjáról nem is beszélek.

Érdekes módon a technikai fejlődés mintha nem csökkentette volna az állandó időhiányunkat. Ami marad azt többnyire szórakozással, pihenéssel töltjük (hol van már a 8-8-8 szabály).

Hogyan lehetne ezen változtatni?
Tegnap láttam egy érdekes TEDx előadást ami a növekedést, fejlődést meghatározó állapotokról, "növekedési körökről" szólt.
Az előadó szerint 4 meghatározó állapot létezik:

  -stagnálás (a tespedés talán jobb szó, kényelmi állapot)

  -rend, szabályszerűség (ez is kényelmi állapot, minden jól kiszámítható)

  -komplexitás (megváltozott szabályok, ismeretlen területek, kényelmetlen)
   Itt fejlődés szükséges az alkalmazkodáshoz.

  -káosz (0 irányításunk van a helyzetünket illetően, kényelmetlen de nem ösztönzi a fejlődést)

Mi vihet át a komplexitás állapotába:
-ránk kényszerítik (valamilyen nehéz helyzetbe kerülünk)
-valaki segít odajutni (tanító, edző)
-saját magunk lépünk ki a kényelmi állapotokból

A megoldás tehát talán az, ha egyre többen hagyjuk ott az individualista komfortzónánkat és keressük a bonyolultabb, nehezebb, időt igénylő közösségi tereket, kapcsolatokat.

Jézus, a hacker

"Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?"
(Apostolok cselekedetei 1,6)

"Sok zsidó remélte, hogy a rómaiakat egy, a mintának tartott Dávid király vonalából származó zsidó király fogja felváltani. A legtöbb zsidó hite szerint történelmüket Isten vezérelte, vagyis Júdea rómaiak általi leigázása isteni akarat volt és így a rómaiakat csak isteni beavatkozás által válthatja fel egy zsidó király, a Messiás. Bár a zsidók többsége elfogadta a római uralmat, az első század elején Keresztelő János, később pedig Jehósua ben Anániás azt hirdette, hogy a rég várt messiási kor elérkezett. Mások úgy vélték, hogy a királyságot, még ha erőszakkal is, de azonnal vissza kell állítani." (wikipédia)


Jézus egy ilyen helyzetben született meg. A többség a királyt, a messiást talán valami méltóságteljes főpapi családból várta volna ("nem József, az ács fia ez?"). A többség talán azt várta volna, hogy Jézus szervezkedni kezd, összegyűjti a törzseket, harcba száll a rómaikkal és isteni csodákkal kiűzi őket a szent földről.

Erre jött az ács fia, és elkezdte hirdetni, hogy eljött mennyek országa. Elkezdett mindenféle érthetetlen példázatokat mondani ("Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"). A főpapok helyett, halászokat, vámszedőket hívott tanítványul. "Megszegte" a szombatot. Bűnösökkel ült egy asztalhoz. Felszólított a megtérésre: "változzon meg gondolkodásotok".
A gondolkodást célozza meg a cselekedetek helyett.

Nem ilyen királyra számítottak. Tudjuk, hogy végül a rendszergazdák milyen ítéletet hoztak felőle, mert mai fogalmakkal élve nem volt politikailag korrekt.

Jézus végül mégis győzött. Meghekkelte a rendszert, a saját élete árán is. Feltörte a rómaiakat is. Nem karddal, hanem lélekkel és értelemmel.

Ma se felejtsük el, mit jelent másként gondolkodni, mert van mit feltörni bőven.

Elközelített a mennyek országa I.

Miért alkalmatlan a mai ellenzék?

„Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával." (Máté 12,25)

"divide et impera - oszd meg és uralkodj”

Miért tűnnek alkalmatlanak a mai ellenzéki pártok az ország vezetésére? Szerintem 3.5 pontban fogalmazható meg:

1.5. Nem értenek a matekhoz és\vagy nincs semmi realitás érzékük. Jelenleg úgy tűnik, a teljes ellenzéki összefogás esélytelen (nyilatkozatokból, interjúkból). Ha csak a 2014-es eredményekből indulok ki, az látszik, hogy ha bármely ellenzéki csapat kimarad az összefogásból, akkor mind a 106 (53%) egyéni körzet elúszik. A 2017 január 15-én tartott szentendrei választás eredménye alapján pedig még a közös nem indulás sem feltétlen megoldás. Ha pedig 2018-ban egyesek úgy gondolják, hogy ők önállóan is győzni tudnak, az szerintem súlyos hiányát jelzi a valóság érzékelésének. Ezek mellett persze azt is értem, hogy egy ilyen összefogás elvi okokból jogosan megkérdőjelezhető.

2. Némi hitelességi problémával küzdenek. Ezt inkább most nem fejtem ki.

3. Szervezetileg nem képesek együttműködni. Az szervezetlenség, ami ezeket a pártokat jellemzi, valami hihetetlen. Az mszp nem tud normális, fegyelmezett módon kiválasztani egy miniszterelnök jelöltet. Ezek mellett a"balos" pártok össze-vissza beszélnek egy nem létező előválasztásról. Van ezeknek a pártoknak bármiféle mozgósítható tagsága? Az október népszavazáson a szavazókörök felében nem volt ellenzéki párt által delegált szavazatszámláló. A Jobbikot pedig épp saját belső konfliktusai emésztik.


Ezek mellett a héten két új párt is bejelentkezett 2018-ra: a Momentum és az Idős Demokraták Szövetsége. Érdemes megnézni, hogyan szeparálódnak ezekben a különböző generációk. A Momentumot jelenleg csak a Nolimpia kampányban támogatom, most úgy tűnik utána el is felejthetnek.

Ezek után talán felmerül a kérdés, hogy mit kellene tenni?

Valódi civil bázist kell építeni. Olyan emberekből, akiknek a politika nem a különböző fórumokban történő dühöngést jelenti. Olyan emberekből, akik legalább 2-3 mondatban meg tudják fogalmazni, mit szeretnének máshogy, netán elismerik mi történik most jól vagy jobban, mint korábban. Olyan emberekből, akik a részvételi demokrácia alatt nem a 4 évenként való megjelenést értik, hanem hajlandóak heti (((napi?))) tíz percet szánni erre, esetleg némi anyagi áldozatot hozni. Olyan emberekből, akik demokrácia alatt nem a többség uralmát értik. Olyan emberekből, akik keresik a modern kor eszközeit, megoldásait és a fejlődést.

Valahol itt kezdődne.

(Ráadás: Klubrádiós megmondásom, körülbelül a fél órás adás közepén (16') indultam.)
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20170113/klub20170113-162853.mp3

Gondolkodó Magyarok

"Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába." (Máté 5,20)

Ha az egyetemi éveimre visszatekintek, sajnos azt kell mondanom, hogy a nyers tudás átadásán kívül a legtöbb oktatóm nem igazán próbált meg bármiféle más bölcsességet átadni. Persze voltak üdítő kivételek, az egyik ilyen előadó Szigethy Gábor volt, aki a Gondolkodó Magyarok órát tartotta. Emlékszem, annyira jó előadásokat vezetett, hogy miután az első évben "teljesítettem" a kurzust, a második évben is bejártam az előadásokra, fakultatív módon. Abban az évben úgy emlékszem el is küldték az egyetemről (vendég előadó volt), mert nem volt épp politikailag korrekt. Mondanom sem kell milyen volt a helyettesítő ember.

Szóval, abban az évben amikor én még nála hallgathattam az előadásokat, egy dolgozat megírásával is lehetett teljesíteni a tárgyat. Ezt a dolgozatot Babits Mihály egy amolyan könyvismertetőjéről, "Az írástudók árulása" elnevezésű kötet alapján kellett megfogalmazni. Úgy gondolom a téma még ma is aktuális.

Azért tartom aktuálisnak a témát, mert nem sok olyan írástudót látok manapság, aki a megfelelő helyen lenne. Úgy is mondhatnám, hogy ha körülnézek magam körül, mintha hiányozna az értelmiség. Helyettük képzett embereket látok.

Ez pedig azért fontos számomra, mert szeretnék ilyen embereket találni.

Ráadásul ahhoz, hogy érdemi hatást tudjunk kiváltani, elég sok "írástudóra" lenne szükség.

Magyarország 2016-os korfája szerint körülbelül 1.6 millió ember tartozik az Y generációba. Ennek ha csak negyed százaléka tartozik az írástudók csapatába, az 4000 ember. Kérdés, hogy sikerül-e ebből legalább 10-et találni.

Így néztünk ki a KSH szerint 2016 elején.

Y generáció és a fogyasztói társadalom

"Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." (Róma 12,1-2)

A generáció-elmélet szerint általában 4 generáció ciklikusan követi egymást, ezen elmélet szerint én valahol az X és Y generációt elválasztó időbeli határon születtem. Ha be kell sorolnom magam ezekbe a kategóriákba, akkor szerintem inkább az Y csapatba tartozok.

Érdemes megnézni mondjuk egy wikipédiát, hogy mik jellemzik ezeket a generációkat. (Például: Pán Péter-effekt)

Az Y és Z generációk társadalmi körülményeit alapvetőleg a korábbi csapatok határozták meg. Köszönjük. (Lásd. "rendszerváltás", 25 ezer milliárd Ft államadósság [2.5 mFt/fő], elvándorlás)

Ezek mellé még megörököltük a fogyasztói társadalmi szokásokat is. Ahogy én látom, ma jobb kapni, mint adni. Ha nem tetszik valami, a megoldást nem keressük, hanem odébb állunk. Jelentkezhet ez a párkapcsolatokban, munkában, országhatáron, akár még a gyülekezetünkkel kapcsolatban is. A mai választó a lábával szavaz.

(Régebben elindult egy folyamat, amikor a falvakból a városokba (panelekbe) költöztek. Manapság ez országok között játszódik. Mi lesz a következő? Átmegyünk másik bolygóra?)

2017 nagy kérdése számomra az, hogy vannak-e még olyanok, akik máshogy szeretnének dönteni, inkább tenni, adni akarnak? És ha vannak, merre kell őket keresni?

Néhány tippem azért már van.

Egy karácsonyi történet margójára

"Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." (Máté 2,1-2)

Ez a bejegyzés lehet, hogy ismerős lesz annak, aki olvassa a "Napi remény" írásait. Én egyébként nem olvasom, de a december 26-os üzenetbe "belebotlottam". Számomra ma is fontos üzenet ez.

Máté evangéliumában nagyon érdekes részét láthatjuk annak, hogy Jézus születésekor kik ismerték fel Isten Fiát és kik nem.

Voltak akik már évszázadok óta várták a Messiást, Jeruzsálem főpapjai, vallási vezetői, írástudói. Pontosan elmondták Heródesnek, hol kell megszületnie a Krisztusnak. De arra már nem vették a fáradtságot, hogy leellenőrizzék a napkeleti bölcsektől hallottakat. Nem olvassuk a későbbi részekben, hogy a napkeleti bölcsek és Jeruzsálem főpapjai együtt borultak volna le az újszülött Megváltó előtt.

Vajon a mi keresztyén hagyományainkon felnőtt mai főpapok és írástudók mennyire ismerik fel most a Krisztust?

És vajon milyen út vezet ma a hitből a vallásba és onnan vissza, van-e, látszik-e egyértelmű határ ezen két ország között?