2018. június 4., hétfő

Tanulságok


"Két dolog van, amin az embernek nem érdemes mérgelődnie. Az egyik, amin tud változtatni, a másik, amin nem." (Platón)

Az előzőek folytatásaként, megpróbálom összefoglalni azokat a tanulságokat, amikre Annával jutottunk. A válla továbbra is fáj, ma este még úgy tűnik, hogy elég sürgős lesz egy reumatológiát találnunk ezzel.

Az elmúlt éveim alatt kezdem megérteni, hogy ha valami nagyon felbosszant, akkor inkább ne indulatból reagáljak. Ez elmúlt két nap alatt sok minden tisztult le a 'köd' után, mert őszintén szólva, ha ezt a részt még pénteken írtam volna meg, akkor valószínűleg egy teljesen más hangvételű bejegyzés született volna. "Az idő mindent megszépít" - szól a mondás, bár ebben az esetben én azt mondanám, hogy segít többet látni. Tanulság van bőven.

Őszintén szólva az ilyen helyzetekben nekem mindig az merül fel kérdésként, hogy ki a felelős ezért, és hogyan lehet a dolgon változtatni?

Sajnos a rendelésen is azt tapasztaltam, hogy sokan úgy gondolták, hogy a többórás várakozás egyedül annak az egy szem orvosnak a felelőssége, aki az egész műszakot viszi, három rendelőben. Rajta csattan a stressz, ettől pedig ő is még fáradtabb és ingerültebb lesz. Ha szerencséje van, akkor az adott napon nem vágják nyakon.
Egy ilyen munkahelyi környezetben nem tudom meddig maradhat meg egy korábbi hivatástudat (ha volt) és mikor alakul ki a feladás és a túlélésre játszás. Nem lennék a helyükben, ez biztos. Ettől függetlenül, ahogy az orvosnak gondolom van felelőssége a súlyosabb eseteket előre venni, úgy van lehetősége a nem súlyos esetek között is rangsorolni, egyéb szempontok alapján.
Ez a mi esetünkben, a mi nézőpontunkból nem történt meg.

Másfelől, van itt egy másik társaság is, történetesen azok, akik vártak. Szinte biztosra veszem, hogy a várakozók között voltak olyanok, aki csak kontrollra mentek vagy hasonlóan kellemetlen állapotban voltak, mint Anna és lehetőségük lett volna átengedni a helyüket, amikor behívták őket. Ez sem történt meg. (A legjobban az bosszantott fel, amikor egy 14-15 év körüli suhanc a székén ülve nem húzta be a lábát, amikor Anna tolta volna át mellette a babakocsit. Rá kellett szólni, hogy elférjen (nem mobilozott). Szóval van itt baj máshol is. Ilyenkor jön elő az, hogy amikor minden szép és jó, akkor 'könnyű' kedvesnek és megértőnek lenni, de amikor előjönnek a gondok, akkor derül ki, hogy mi a helyzet 'valójában'. A következő generáció gondjaira most itt nem merek kitérni. Ettől függetlenül, az elmúlt napokban sok nagylelkű emberrel találkoztam, akik javítottak az összképen.

Beteg - Orvos szint letudva, lépjünk egy szinttel 'feljebb': Intézmény.
Ahogy az elmúlt években és napokban is kiderült, az érdi szakrendelő nem tartozik a 'javasolt' helyek közé. Ennek több oka is van, de az egyértelműen látszik, hogy az épület felújítását leszámítva hosszú évek óta nincs változás a várakozási időket és a 'várólistákat' tekintve. A KÜLSŐ szépül, de a BELSŐ marad, sőt... (Jó analógiája az egész rendszernek. Akárcsak a stadionokkal: hiába építik tucatszám őket, ettől még a magyar foci nem lesz jobb.) A röntgenre várakozva hallottam, hogy szemészetre éppen augusztus 22 volt a következő szabad időpont. Alig 3 hónap...
Az intézmény vezetése pedig... Azt gondolnánk, hogy nincs elég pénz orvosokra. Talán igaz is lehet, csak némi szervezéssel lehet, hogy hatékonyabbá lehetne tenni az egész folyamatot. Mondjuk a 'kartonozóban' szólhattak volna, hogy menjünk át Százhalombattára vagy Biatorbágyra, ha ott nem volt 6 órás a 'sor'. Vagy nem tesznek be olyan orvost egyedül 1 műszakba, akiről tudják, hogy lassan dolgozik (mondjuk ehhez tudniuk kellene az ilyeneket).
A majdnem másfél órás röntgen a másik, először nem is értettem: nemrég a János kórházban volt egy kis ügyeleti látogatásom, beutalástól a röntgenes lelet elkészüléséig kb. 10 perc alatt végeztem. Érden ez majdnem tízszer annyi időbe telt, nem ügyeleti időben. Az ok (egy része) a távdiagnosztika: a képet Érden csinálják, de a véleményező orvos az országban bárhol lehet. Hatékonyság... Persze ami a költségek szempontjából 'hatékony', az a beteg szempontjából valami egészen más.

Itt pedig el is jutunk oda, hogy ez a történet nem helyi eset, azaz megint 'szintet' léptünk a felelősség terén. Hiába keresem, egészségügyért felelős minisztérium már nincs.
Van helyette egy olyan INTÉZMÉNY, amit úgy hívnak, hogy
Emberi Erőforrások Minisztériuma,
amit egy lelkész vezetett, aki a megbízatása lejártának végén arra volt a legbüszkébb, "hogy húszévnyi küzdelem után sikerült elérni, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett."  Jogos...

Mit várhatnánk egy olyan intézménytől, aminek már a nevében is benne van, hogy az emberre erőforrásként tekint?
És mit várhatnánk egy 'lelkésztől', aki beül egy ilyen intézmény vezetőjének?
(Most arra sem merek kitérni, hogy jelenleg nem a képességek, hanem a lojalitás az elsődleges szempont a megbízások tekintetében.)

Talán Gaál Péter írta le már korábban, hogy ez az egész rendszer egyedül arról szól, hogy a vezetők úgy működtessék az erőforrások intézményeit, hogy azok még éppen ne dőljenek össze. Ha az sikerül, akkor a többi már csak ráadás.
(Ha pedig valamit engednek összedőlni, az általában csak a 'jóárasítás' miatt van, hogy olcsóbb legyen kiszervezni és\vagy lehessen mutogatni, hogy az 'állam rossz gazda'.)


Felelősök rész vége, megoldások.


Egyénileg most az a megoldás, hogy kénytelenek leszünk magánrendelést választani, már megint. Ez a fogászati kezelések és néhány egyéb esetben már alap, most kerül egy új dolog a listára. 'Megtehetjük'. Egyéni szinten a probléma 'megoldva', a többiek meg "így jártak". Felelős gondolkodás lenne nem?
Sóskút, ahol lakunk ebből a szempontból egy érdekes megoldást választott: a helyi képviselőtestület idén megszavazta, hogy fizeti a lakosok biatorbágyi, állami egészségügyön kívüli ellátását (jelenleg december 31-ig, aztán majd kiderül, mennyibe került a leves). Állítólag Százhalombattára is lehet menni, szintén önkormányzati-alapítványi rendelőbe, de itt már voltak egymásnak ellentmondó állítások azzal kapcsolatban, hogy kiket látnak el. Meglátjuk.
Úgy tűnik tehát, hogy az állami 'ellátás' szépen az egyéb intézmények felé terelődik. Gondolom ez a Budapest környéki 'gazdagabb' települések számára egy lehetőség, de a fő rendszer nem lesz tőle jobb.

Sokaknak marad, ami van.

Egyébként Anna elég jól meglátta az okot. Amíg a rendelőben várakozott, megfigyelte, hogy a több órás együtt töltött idő alatt, az emberek (egy része) amolyan panasz-közösségbe tömörült, de ennél tovább, illetve az orvos hibáztatásán túl nem jutottak.
(Anna majdnem felvetette, hogy szervezzenek saját maguk között bejutási sorrendet, de ez végül a fáradtságnak köszönhetően elmaradt. Pedig érdekes kísérlet lett volna.)

A fentebbi történet is azt mutatja, hogy /rövid távon/ azért nem lesz változás mert a tömeg a panaszkodáson /tüntetésen/ kívül mást nem tud. Azért nem, mert TÖMEG.
Változást más hozhat. Mondjuk egy másik 'befektető'. Pont úgy, ahogy a 'rendszerváltásnál' is voltak ilyen nagylelkű támogatók. Ne kérdezze meg senki, hogy a jelenlegi kurzus kitől kapta akkor a hátszelet. Ha viszont csak befektető váltás lesz, akkor megint nem lesz érdemi változás, mert aki befektet, az utána vár is valamit...

Változást hozhat még más is.

Pénteken, hazafelé a kocsiban mondtam Annának, hogy tudtam, hogy az lesz, ami lett (egyedül abban reménykedtem, hogy Bálintra tényleg tekintettel lesznek. Meg mondjuk valami gyógyszert\fájdalom csillapítót tényleg adhattak volna. Ez így a legalja.) Nem változtatott volna semmit, ha előre elmondom, bár ő utólag azt mondta, hogy felkészülhetett volna rá. Lehet.

Vannak dolgok, amiket meg kell tapasztalnunk, át kell mennünk rajta. Társadalmilag is.

Van amit pedig talán jobb nem elmondani.

Így utólag, visszaolvasva különös aktualitása van annak, amit még tavaly novemberben írtam le a blog ideiglenes zárásaként, a "keresztény demokráciáról'. Csak egy rövid visszautalás:

"A jelenlegi keresztény díszcsomagolású kormány szépen csinálja tovább azt, amit eddig. Ellenzéki támogatással megnyerik a 2018-as választást, talán csak a kétharmad a kérdés. Aztán majd játszanak megint demokráciásat négy évig." (link)

Talán írok még ilyeneket, hátha azok is 'bejönnek'. :)

Át kell menni rajta...












2018. június 2., szombat

Bevezető

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." (Római levél 8,28)
Tanulságos volt június első napja, elég hangsúlyosan előjött, hogy más a tudás és más a tapasztalás. Történt ugyanis, hogy előző délután Annának iszonyatosan elkezdett fájni a bal válla, nap végére már mozgatni sem tudta. Egy még szoptató anyuka esetén ez különösen szerencsétlen dolog tud lenni, hiába próbál 'segíteni' a két nagyobb gyerek is. Estére a fájdalom annyira felerősödött, hogy végül csak egy hajnali kettőkor beszedett, gyermekágyas osztályról megmaradt fájdalomcsillapító segített neki aludni. Meg nekem is...

Hurrá, reggel fél hét körül ki az ágyból, betöltjük a rendszert, 'reggeli', öltöztetés, egyebek. Elküldök még pár e-mailt - bocsánat, ma sem megyek be dolgozni. De az is lehet, hogy egyáltalán nem dolgozok...
A két nagyobb gyerek már örül, hogy apa nap lesz megint, hétköznap másodszor. Anna kevésbé vidám.

8:40 körül már mindenki az autóban, irány a szakrendelés, Érd - Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény. (Előtte este megnéztem, hogy hova kellene és hogy hova LEHET menni.)

9 óra előtt megérkezünk, Anna megy gyógyulni, mi megyünk leadni a Tescoba a zsetonokat, hogy a sóskúti ovi kapjon egy kis pénzügyi támogatást. Meg veszünk egy kis csokit, ha már ott vagyunk. Mindezt Bálinttal, aki nemrég evett, a használati utasítás szerint 11-ig nem merül le. Vásárlás után Nelliék bedobnak még pár zsetont, Matyi majdnem 'rossz' helyre dobja, neki még az élmény a lényeg. Következik az üzletsor 'beülős' játékainak kipróbálása, kisvonat, helikopter, kisautók.
Megunni nem lehet, de a játszótér említése már nagyobb kísértés. Autóba be, 10 perc alatt már ott is vagyunk a parkolóban. 2 gyerek ki, babakocsi ki, harmadik gyerek ki, irány játszani (hinta, csúszda mászókák). 10 óra körül iskolások jönnek, jó sokan, 'befoglalják' a játszót. Anna mondta, hogy nem messze van egy kisebb, árnyékosabb játszótér is, a kicsiknek az jobb, átmegyünk oda. 5 perc séta alatt, míg odaérünk Bálint el is alszik, Matyiéknak tetszik a másik 'játszó'. Bálint fél tizenegy után ébred, közeledik a 'határidő', de engedem még a többieket játszani, mert kézben még jól elvan a tesó.
Tíz ötven körül 'csomagolunk', vissza a kocsihoz, cuccok be, nagyok be, Bálint be, babakocsi be, indulás, Anya már úgyis biztos végez lassan.
Az 'egészségügyi intézmény' másik oldalán próbálok parkolni, biztos ami biztos alapon: ha délutánig nyúlna a dolog, legalább árnyékban lesz a kocsi, és nem a megsülés lesz a legnagyobb problémánk. Kiszállási folyamat indul, 11 óra van, Bálint már sír - legalább nem szeszélyes. Annát egy viszonylag nagy tömeg szélén meg is találjuk.
Azt mondja, hogy talán még öten vannak előtte, ráér megetetni Bálintot. Bálint boldog, nem zavarja, hogy a folyosón eszik, a gyerekek közben élménybeszámolót tartanak anyának. Közben kiderül, hogy Anna szólt, hogy 'babával van', sietne, de ennyi.
Nézelődünk kicsit, megállapítjuk, hogy ez nem túl gyerekbarát (azt is mondhatnám, hogy nem túl CSALÁDBARÁT) hely, újabb játszótéri vizitet javasolok, a szökőkút megtekintésével.
Gyalog vágunk neki, az autó jó helyen van, nincs messze a korábbi játszótér. Bálint odafele megint bealszik: a járdának nevezett betonrögök rázása, a jóllakottság és a meleg csodákra képesek.
Innentől kezd szétcsúszni az idő. A játszón Nelli leszállás közben leesik a hintáról, kapásból a hátát fogja, üvölt, ijedtség faktor felugrik bennem, 1 másodperc alatt ott vagyok. Gumiszőnyeg van, nem lehet baj, kérdezem mi fáj. "A hátam." Gyerek lába mozog- oké. Megegyezünk, hogy megnézem: a derekától a háta közéig hosszú karcolás nyomok. Nem értem. Gumiszőnyeg van. Megnézem, hogy mire esett: gumiszőnyeg, kőzúzalékkal dúsítva. Így biztos nem került annyiba, de az EU szabványba még belefért. Ügyes...
Ijedtség lemegy, sírás lemegy, játszás megy tovább, Bálint ébred, kézben 'elvan'.
Közben nézem a radarképet, mert nagy felhők vannak, lehet vihar lesz. Háromnegyed egyig kapnak időt, aztán indulunk vissza, mert se autónk, se esernyőnk.

Visszaérve még pont elkapjuk az első orvos-beteg 'találkozót', ami a folyosón (váró) zajlik: Anna valamivel délután egy óra után ÍGÉRETET kap, hogy majd kap röntgenre egy beutalót.

4 óra várakozás után ez már valami! Annán látszik, hogy elfáradt. A nagyokon is, de nekik esélytelen ilyen környezetben, hogy elaludjanak. Amúgy is, 'mindjárt' jön a röntgen.
Bálint amúgy sírással jelzi, hogy enne. Semmi gond, a beutalót akár én is át tudom venni...
Várunk, várunk, várunk. Közben valami munkások hoznak egy nénit, akinek a fejéből folyik a vér, a gyerekek láthatóan nem értik, 'bújnak'. Nelli felfedezi a Büfét, jön az első megrendelés, majd a második.
Fáradunk. Ki már nem mehetünk, mert ha jön az eső, elázunk. 'Belül' meg nincs semmi.
Fáradunk. Mostanra már világos, hogy a három (?) rendelőben összesen egy orvos van, aki próbálja túlélni a napot.
Fáradunk. Egyszer csak újra megjelenik az ajtóban a doktor, vérző fejjel, hogy most épp ő sérült le. Csodás. Látszik, hogy ő is fáradt. Ráadásul ő 'nyerte' meg az egész napot.
Fáradunk. Közben nézelődök. Vannak még mások is babával, gyerekekkel. Náluk a telefon a 'bébiszitter'.
Bálint alszik még egyet. (Végre én is leülhetek.)

Annát 15:06 perckor végre 'fogadják'. Hurrá
Pár perc múlva újra találkozunk, sír. Fáj a válla, fáradt és a DOKTORNŐ sem volt túl kedves. (És akkor most finoman fogalmaztam.)

Vigasztalom, semmi gond, irány a röntgen. Állítólag ott is sokat kell majd várni...
Felmegyünk, alig bóklászik ott pár ember, üvegablak mögött senki. A 'kartonozóban' három néni ül, megkérdezem, azt, akinek éppen nincs dolga, hogy mit csináljunk a beutalónkkal. "Az 1-es vagy a 2-es ablaknál kell leadni." Ő a 'hármas' ablak... Anna odafárad az 1-es ablakhoz, közlik vele, hogy meg kell várni, amíg az üvegkalitkában lesz valaki, és ott kell leadni a papírt. Oké.
Várunk. Van néhány ismerős arc 'lentről'.
Várunk. Három embert behívnak, Anna lett volna a negyedik.
Várunk. Három ember végez, várunk.
Négy óra körül, HÉT ÓRÁVAL AZ ÉRKEZÉS UTÁN, behívják Annát a röntgenre. (Nem kell a beutalót leadni, de itt már annyira fáradtak vagyunk, hogy ez már nem biztos.) A gyerekek valamit csinálnak. Sétálgatunk. Bálint a kezemben, Anna a röntgenben: Matyinak pisilnie kell. "Hát most öreg tartsad!" "Nem tartom..." Na jó, ügyes volt, csak egy kicsi ment ki. Anna végez, rohanok Matyival pisilni.

Aztán kiderül, hogy meg kell várni a leletet. "Sokat kell várni..." De azért már legalább kiderült, hogy mi a gond, mert a röntgenes elmondta. Nem túl komoly, de nem is túl biztató. Anna már annyira fáradt, hogy legszívesebben már hazamenne - én is.
Ha megvan a lelet, amit majd az üvegkalitkából adnak KI, akkor akár haza is mehetnénk, mert tudjuk mi van. Csak fájdalomcsillapítót kellene most felíratni első körben. Telefonálás az orvos barátoknak, de senki nincs épp a közelben. De a mellettünk ülő néni, aki LÁTJA az egészet, tud ADNI, pont abból, ami nekünk kellene. Ő ezzel 'él'. Másnap pedig már meg tudjuk oldani.

De a lelet sehol.
Fél ötkor, hívják Annát, hogy vegye át a leletet az üvegkaltikánál, amivel 'le' kell menni.
Utolsó próba. Még két órát nem fogunk kivárni, de ha Anna "elsőre" be tud menni (az orvoshoz a röntgennel), akkor bemegy.
Mi előre megyünk az autóhoz a gyerekekkel, úgyis utolér.

A 'járdán' egy idő után megfordulunk, még nem szállunk be.
A távolban megjelenik Anna. Keze már felkötve. Mindenki örül. Mindjárt öt óra.
Kérdezem, hogy milyen receptet kapott. "Semmit". A doktor nem tudja, hogy egy szoptatós anyuka mit szedhet. Használjunk meleg lóbalzsamot... Eredmény: röntgennel megerősített diagnózis, beutaló a reumatológiára (gyanítom pár hónap és be is jutunk), egy felkötött bal kar, és maradó fájdalom.
+1 szem fájdalomcsillapító, ami este segít majd aludni, de ez nem az INTÉZMÉNYEN múlott.
+Öt fáradt ember, ebből három öt év alatti...
Az autóban már az esti menetrendet tervezzük. Csak el ne aludjanak az otthonig. Jó döntés volt az árnyékra bízni a kocsit...


Így is hosszú lett, a tanulságokat, következményeket holnap írom le. Néhány kép a végre:


Bálint első 'rendelős' étkezése
Itt még nem is tűnt vészesnek a 'sor'. A büfének biztosan jól mehet, a büfés 'bácsi' egyébként kedves volt.
Megfelelő szögből fényképezve, tulajdonképpen nem is kell várni...
A hármas 'ablakban' épp nem ül senki. Érthető, a többit is egy orvos viszi.

Adjatok pénzt, mert a mocskos EU-s pénzből kapott gépek elromlanak. ("Váró" falán)
Viszont az épület épül-szépül. Ebből lesz a rövidtávú GDP.
Tettünk bele mindkettőből...
'Siker'. Alig nyolc óra kellett csak hozzá.


Folytatás következik...