2017. január 19., csütörtök

Miért alkalmatlan a mai ellenzék?

„Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával." (Máté 12,25)

"divide et impera - oszd meg és uralkodj”

Miért tűnnek alkalmatlanak a mai ellenzéki pártok az ország vezetésére? Szerintem 3.5 pontban fogalmazható meg:

1.5. Nem értenek a matekhoz és\vagy nincs semmi realitás érzékük. Jelenleg úgy tűnik, a teljes ellenzéki összefogás esélytelen (nyilatkozatokból, interjúkból). Ha csak a 2014-es eredményekből indulok ki, az látszik, hogy ha bármely ellenzéki csapat kimarad az összefogásból, akkor mind a 106 (53%) egyéni körzet elúszik. A 2017 január 15-én tartott szentendrei választás eredménye alapján pedig még a közös nem indulás sem feltétlen megoldás. Ha pedig 2018-ban egyesek úgy gondolják, hogy ők önállóan is győzni tudnak, az szerintem súlyos hiányát jelzi a valóság érzékelésének. Ezek mellett persze azt is értem, hogy egy ilyen összefogás elvi okokból jogosan megkérdőjelezhető.

2. Némi hitelességi problémával küzdenek. Ezt inkább most nem fejtem ki.

3. Szervezetileg nem képesek együttműködni. Az szervezetlenség, ami ezeket a pártokat jellemzi, valami hihetetlen. Az mszp nem tud normális, fegyelmezett módon kiválasztani egy miniszterelnök jelöltet. Ezek mellett a"balos" pártok össze-vissza beszélnek egy nem létező előválasztásról. Van ezeknek a pártoknak bármiféle mozgósítható tagsága? Az október népszavazáson a szavazókörök felében nem volt ellenzéki párt által delegált szavazatszámláló. A Jobbikot pedig épp saját belső konfliktusai emésztik.


Ezek mellett a héten két új párt is bejelentkezett 2018-ra: a Momentum és az Idős Demokraták Szövetsége. Érdemes megnézni, hogyan szeparálódnak ezekben a különböző generációk. A Momentumot jelenleg csak a Nolimpia kampányban támogatom, most úgy tűnik utána el is felejthetnek.

Ezek után talán felmerül a kérdés, hogy mit kellene tenni?

Valódi civil bázist kell építeni. Olyan emberekből, akiknek a politika nem a különböző fórumokban történő dühöngést jelenti. Olyan emberekből, akik legalább 2-3 mondatban meg tudják fogalmazni, mit szeretnének máshogy, netán elismerik mi történik most jól vagy jobban, mint korábban. Olyan emberekből, akik a részvételi demokrácia alatt nem a 4 évenként való megjelenést értik, hanem hajlandóak heti (((napi?))) tíz percet szánni erre, esetleg némi anyagi áldozatot hozni. Olyan emberekből, akik demokrácia alatt nem a többség uralmát értik. Olyan emberekből, akik keresik a modern kor eszközeit, megoldásait és a fejlődést.

Valahol itt kezdődne.

(Ráadás: Klubrádiós megmondásom, körülbelül a fél órás adás közepén (16') indultam.)
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20170113/klub20170113-162853.mp3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése