Miért gyenge a magyar demokrácia?

"Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!" (Máté 22,21)

A napokban találtam egy érdekes interjút, amiben Veiszer Alinda beszélget Gundel Takács Gáborral.

Nagyon sok érdekes problémát vetettek fel a beszélgetés alatt, viszont most csak két rövid részletet szeretnék kiemelni:
24:00 - 24:50-ig LINK:
"A rendszerváltásnak ez volt az egyik legnagyobb hozadéka, hogy mostantól érdemben beleszólhatunk az életünkbe."

36:52-től induló 39:20-ig (2.5 perc) LINK:
"A demokrácia arról szól, hogy mi, közösen megválasztjuk a vezetőinket, mert őket tartjuk a legalkalmasabbnak, és aztán a vezetőinknek kell alkalmas döntést hozni..."

Érdemes összevetni a két részben elhangzottakat, szerintem elég jó összefoglaló ez arról, hogy Magyarországon miért nincs ma még valódi demokratikus kultúra.

Ahogy én látom, a 89 előtti (demokratikus) rendszerben szocializálódott generáció demokratikus igényeit bőven lefedi a 89 utáni "demokratikus" rendszer. (Nem szeretném G.T. Gábort elítélni, azért az is példa értékű, ahogy a közmédiától eljött (13:29 LINK)).

GTG konkrétan kimondja, hogy jelenleg valós igény továbbra is csak arra van, hogy a bölcs vezetőket megválasszuk. Vajon a régi görögök mit szólnának a Dēmoskrátos ilyen definíciójához? (Másrészt, ne tegyünk már úgy, mintha ma szakértőket választanánk, akik az atomenergiától kezdve a vízgazdálkodásig mindenhez értenének.)

Talán ezekből látszik, hogy a fő baj nem is mai politikusokkal van. Hiszen ők piaci alapokon csak azt kínálják, amire igény van. Jelenleg pedig pontosan rájuk van igény, akik a félelmeinkre és a reményeinkre hatnak (23. perc).

A harmadik fő probléma is említésre került az interjúban, igaz, csak burkoltan. Ez pedig az, hogy a következő generáció milyen tudással fog belekerülni a magyar közéletbe. Mit örököl a szüleitől és vajon milyen elvárásai lesznek? Sajnos ezzel kapcsolatban sem vagyok túl optimista, mert ahogy látom, jó esetben az előző generáció tapasztalata megy tovább, rossz(?) esetben pedig semmi.

Ezek alapján pedig sajnos ki kell mondani, hogy a magyar demokrácia minőségéről a magyar társadalom tehet. A szomorú az egészben pedig éppen az, hogy a legtöbben nem is kifogásolják ezt az állapotot. A legtöbben talán nem is érzékelik a problémát, vagy azt mondják, hogy ez sokkal jobb, mint a korábbi rendszer volt (akár igaz is lehet),  vagy még tovább mennek és kijelentik, hogy a "demokráciánál" még nem találtunk ki jobbat. (((Valóban?)))

Gundel Takács Gáborral ellentétben én nem érzem erkölcsi kötelességemnek azt, hogy legközelebb elmenjek szavazni, mert ezen a szinten, így, ennek semmi értelme.

Ha viszont mindenképpen jár a császárnak ami az övé, akkor elmegyek, és behúzom az x-et a fideszre, a jobbikra,  az mszp-re, a dk-ra, az lmp-re, az új kezdetre, a momentumra, és mindenki másra, aki a lapon még szerepelni fog. A lapra meg majd még ráírom, hogy:

További szép napot kívánok!

NOlimpia után NOmentum

"Van egy álmom" (Martin Luther King)

Kedves olimpiáról álmodó Barátaim!

Miután a Miniszterelnök úr február 24-én alig 4 perc alatt elmagyarázta, hogy hová tűnt a korábbi nemzeti egység, szeretném én is megfogalmazni, hogy miért nem támogattam a 2024-es budapesti olimpia ötletét.

Azért érzem ennek szükségét, mert úgy gondolom, sokan még mindig nem értik, mi történt.
Orbán Viktor 2017. február 24-én többek között ezt nyilatkozta a Kossuth Rádió reggeli műsorában:
"Itthon még a népszavazást akár meg is lehet nyerni. De akkor is csak legfeljebb többség lesz. De az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység." (link, alul teljes hanganyaggal)

Szalay-Berzeviczy Attila a BOM elnöke szerintem elég tömören összefoglalta a lényeget, amikor megtudta, döntöttek a pályázat visszavonásáról: "Milyen az a nemzeti ügy, amit 266.000 aláírás rombadönt?"

Azt gondolom, hogy a mai politikai elit egyre inkább keveri a politikai egységet a nemzeti egységgel. Olyan, mintha fordítva ülnének a lovon: attól, hogy a látszólag két szembenálló politikai oldal megegyezik, még nem lesz nemzeti egység, legfeljebb politikai. Még attól sem lesz egység, ha csak mosolygós, reményteli bajnokaink hirdetik nekünk a nagy ügyet.
Mindezek mellé, ha az "elit" nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy nincs nemzeti egység, akkor jönni fognak az új alakulatok, akik hajlandóak lesznek képviselni az egység kétségét.

Másrészt, ha a budapestiek dönthettek volna, az adott esetben nem kényszerítette volna ki újra a politikai egységet? Sajnálom, hogy ezt a kérdést már sosem fogjuk megtudni. Van egy tippem, hogy a felmérések alapján volt egy elég magas kommunikált támogatottság, és egy elég alacsony valós szám.

Minden esetre megéltük, hogy több ezer milliárd forintról 20 óra alatt 2 vita is volt.
Most tehát úgy nézett ki, hogy volt a nemzeti egység, majdnem lett egy szavazás, de ez előtt majdnem lett egy vita.
Legközelebb javaslom a fordított sorrendet, valódi vitával, valódi érvekkel.

De ez még mindig csak a dolog egyik fele.

Azt is látom, hogy ma sokan érzelmi alapon közelítik meg az ilyen döntéseket. Ez nem baj, kell ilyen is. De ha kérhetem, tegyük mellé az értelmi oldalt is, mert a kettőre egyszerre van szükség! Én elkövettem azt a hibát, hogy a megvalósíthatósági tanulmányból elolvastam 300 oldalt és találtam benne itt-ott néhány száz milliárd extra költséget. (A tanulmány feltételes módjáról most ne is beszéljünk.)

Ezek fényében, a jövőben is csak olyan terveket támogatok majd, ahol költségekért valakik felelősséget vállalnak, és ahol a látványtervek nem pusztán marketing eszközök. A tervek legyenek mérhetőek és számonkérhetők. Ezek mellett, szeretném tudni, hogy hová megy a közösből, de nem úgy, hogy a szerződéseket bírósági perekkel kell kiszedni az illetékesekből. Ha lesz ilyen, támogatni fogom a rendezést.

Ha pedig a többség mégis úgy döntene, hogy reális tervekre és felelősökre nincs szükség, de pályázatra igen, majd véletlenül a költségek elszállnak, akkor jó lenne, ha többletköltség csak a "többséget" érintené. Ebben az esetben elfogadom, hogy fizessek a tervekig, de nem szeretném, ha mások rossz döntéseinek a felelősségét is nekem és a gyermekeimnek kellene viselni. A többlet államadósságot mondjuk ki lehetne sorsolni az államadósság lottón: azzal a különbséggel, hogy itt mindenki nyerne egy "kicsit".

A Momentumot viszont sajnálom, mert meg kellett volna maradniuk pártokon kívüli, civil szervezetnek. Így most beálltak a sorba, találnak egy új ideológiát és egy párt lesznek a sok közül. Ráadásul ezzel a rendszert is legitimnek fogadják el. Sokan reménykednek, hogy "majd a fiatalok, majd az új generáció!", remélem előbb-utóbb tényleg képesek leszünk meghaladni önmagunkat.

Oscar díjat Mindenkinek?

"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." (Máté 18,3)

"Ajánlom a díjat azoknak, akik jobbá tehetik a világot: a gyerekeknek." (Deák Kristóf)

Őszintén szólva némi kétkedéssel szoktam fogadni az ilyen díjakkal jutalmazott filmeket, de adtam neki egy esélyt és nem bántam meg. Aki teheti nézze meg mielőtt tovább olvas, március 5-ig még elérhető lesz itt.

Számomra több üzenet is van ebben a filmben. Egyrészt tény, hogy mindig vannak, lesznek közöttünk gyengébbek és erősebbek, ez igaz az élet minden területére. Sajnos az is gyakori, hogy az ilyen törésvonalak mentén megosztanak bennünket:

"De ha mindenkit hagyunk énekelni, akkor sohasem leszünk a legjobbak." Érdemes elgondolkodni azon, hogy a mai politika szintjén mit jelenthet ez, attól függően, hogy melyik tanár éppen kiket késztetne "halk" éneklésre. Mindenki aki itt van a kórusunkban hasznos, de sajnos van akiknek halkabban kell énekelni.

Érdekesen bontja ki a film a megoldást is: ketten összebarátkoznak, figyelnek egymásra. Észreveszik, ha a másiknak valami gondot okoz. Kiállnak a másik igazáért is. Lehet, hogy valahol itt kezdődne a változás? Talán figyelnünk kellene azokra, akik esetleg hátráltatnának minket a nagy cél elérésében? Azokra, akik lehet hogy valójában nem is "énekelnek"? (((Vannak ilyen barátaink?)))

Erre pedig mit mondanak a tanítóink: "Mire jó ez? Ha szép csendesen tátikáznak, akkor megnyerjük a versenyt. És a te szép hangod is jobban hallatszik. ... És mindenki elmondhatja, hogy az ország legjobb kórusában énekel. Az igazságos lenne, ha valaki csak úgy gondolhatna egyet és megfoszthatná a többieket ezektől a jó dolgoktól?"

De a gyermekekben ott a lázad az igazság. Aztán ketten(!) megszervezik a megoldást. Mindenki benne van, mert nem az számít, hogy a legjobbak legyenek, hanem hogy mindenki örömet találjon az éneklésben.

Mindenki benne van, mindenki betartja a szabályokat, mindenki "énekel". Csak épp a hazug rendszer bukik meg, majd egy szereplő távozik a színpadról. Talán nem is volt rá akkora szükség.

Lehet, hogy tényleg vissza kell találnunk a gyermeki lelkülethez?

Énekeljünk, vagy csináljunk úgy, mintha énekelnénk?

Szállj, szállj felhő,

pamacsos,

hullj le, te zápor,

aranyos,

hullj le, te zápor,

égi virágpor,

égen nyíló bodzavirágból!

("Csokit vegyél!" - nyomj egy lájkot...)

[Gratulálok a filmhez, szerintem értéket díjaztak.]

Kollektív bűntelenség, kollektív adósság

"A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért." (II. János Pál)

A jelenlegi politikai rendszer egyik nagy hibája, hogy a felelősség tárgykörét egyszerűen nem definiálja. A nem létező felelősséghez tartozó legfőbb számonkérés gyakorlatilag kimerül a négy évenként történő leszavazási lehetőségben, ez gyakorlatilag 2010 óta sem változott. Persze az éppen aktuális ellenzék a soron következő "elszámoltatást", mint szavazat optimalizáló jelszót mindig beveti, de ez nyilván nem több szavaknál. Hiszen hiába történhetnek korrupciónak, igazságtalannak tűnő  "dolgok",  amíg azok általában a jog és törvény határain belül vannak, addig következmény sem lehet. A törvények, pályázati kiírások pedig úgy tűnik jogszerűen születnek, Magyarországon pedig nem igazság, hanem jogszolgáltatás van.

Másrészt, mi történne, ha például megnyernénk a 2024-es olimpiai rendezést és a tervezetthez képest a költségek a szokott módon "kicsit" nagyobbak lennének a tervezettnél? Mekkora felelősséget lehet elvárni a pályázatot benyújtó MOB elnöktől, aki a megvalósíthatósági tanulmányt el sem olvasta? Ki lesz a felelős azért, hogy az úszó vb kapcsán már a tervek ötszörösénél tartunk, de még mindig van pénz egy 27 méteres, 425 milliós hidacskára, aminek négyzetméter ára több, mint a kőröshegyi völgyhídnak? Vagy ki lett felelősként megnevezve az elmúlt 6 év alatt a 4-es metró dolgaiért?

Harmadrészt (csak megjegyzésként), úgy látom, hogy az elégedetlenkedők elég nagy része úgy gondolja, hogy az ő saját felelőssége pusztán az elégedetlenség megfogalmazása (különböző fórumokban), és a 4 évenkénti szavazás, hiszen a cselekvés a "politikusok", szakértők feladata.

Valódi felelősséget tehát egyik fél sem vállal.
Ezt a jelenlegi feltételek mellett én sem tudom megtenni, ezért elég valószínűnek tartom, hogy 2018-ban a nem szavazással szavazok majd. Mert nem tudok felelősséget vállalni senkiért, akit adott esetben "hatalomba" juttathatok, hiszen a rendszer semmire sem kötelezi.

Ugyanakkor nem tehetem meg azt sem, hogy nem próbálok tenni valamit azért, hogy változzon a helyzet. Mit mondok majd, ha néhány évtized múlva a gyermekeim netalán megkérdezik: "Apa, miért és kinek tartoznak a mi gyerekeink sok millió forinttal születésüktől kezdve? Miért születnek eleve adósként?" (Ezékiel 18 elég érdekes ezzel kapcsolatban.)

Manapság ugyan gyakran hallható, hogy csökken az államadósság, de ez csak egy kommunikációs trükk. Az Államadósság Kezelő Központ (akk.hu) adatai szerint 2010 óta körülbelül 5400 Mrd Ft-tal nőtt a közös adósságunk. Ha hozzávesszük a 3000 Mrd forintnak megfelelő államosított magánnyugdíj vagyont, akkor kiderül, hogy az aktuális hatalom ugyanazt a forintban mért növekedési ütemet tudja produkálni, mint elődei.

Magyar államadósság, Mrd Ft (akk.hu)

Nem akarom majd azt mondani nekik, hogy én nem próbáltam tenni ez ellen. Mit lehet tenni? Rengeteg dolgot, de egyedül szinte semmit, továbbra is keresem tehát a hasonlóan gondolkodó embereket...

"Számos politikus magától értetődő javaslatként hangoztatja: a nép csak akkor legyen szabad, ha már élni tud szabadságával. E magvas megállapítás méltó az anekdotabeli bolondhoz, aki tudvalevőleg elhatározta: csak akkor megy vízbe, ha már megtanult úszni." (Thomas Babington Macaulay)

Individualista komfortzónák közössége?

"A segítségkérés a lelki érettség jele. Nem arra vagyunk teremtve, hogy elszigetelten éljük az életünket. Céljainkat akkor tudjuk megvalósítani, ha közösségben élünk."
(Gary Chapman)

"Vissza kell térni a hithez, kezdetnek azokkal, akikben nincs zsigeri ellenérzés az Isten-gondolattal szemben. Össze kell gyűjtenünk azokat az embereket, akik épülni és építeni akarnak. Tömegből közösséggé kell válni, ehhez pedig hit kell."
(Kovács Ákos)

"Ha összefogunk, sikerülni fog!" Gyakran hangoztatott érv a "budapesti" olimpiarendezés mellett, hogy ez végre közös célt és közös élményt adna az országnak. "Az olimpia egy közös ügy, sokszor láthattuk, hogy a sport összehozza az embereket."
Szerintem jó kérdés már önmagában az is, hogy egy elit által kezdeményezett olimpia rendezés vajon mennyire építhet közösséget. Egy közösség minden esetre már biztosan épül, a Momentum, ami mint egy rakétafokozatot használja fel az olimpia ellenes hangulatot. (Csak halkan kérdezném meg, miért nem jutott ez eszébe az "ellenzéknek"?).

Az pedig többnyire tény, hogy a magyar társadalomban nem igazán a közösségi gondolkodás a meghatározó, sokkal inkább az individualista szemlélet uralkodik.

Az individualista társadalmakban az emberek leginkább önmagukkal és közvetlen családjukkal törődnek, valamint az ilyen társadalmakban gyenge a társadalom kapcsolatrendszere.

Ezek mellett pedig még ott van az is, hogy a keresztyénségre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint pusztán individualista hitrendszerre. (Személyes Megváltó, személyes kapcsolat, egyedi "elhívás", stb.)
Érdekes megtapasztalni mondjuk azt, hogy egy gyülekezetben az ima mennyire szól az "én"-ről és mennyire a "mi"-ről, a közösségről. (Vö.: Mi Atyánk, ... (Máté 6,9))

Nehéz dolgok ezek, ráadásul ezzel a helyzettel elég nehéz bármit kezdeni, mert állítólag ezt a szemléletet adjuk tovább az utódainknak is.

Vannak olyanok is viszont, akik szerint "régen minden jobb" volt. Halvány gyermekkori emlékeim még nekem is vannak közös kirándulásokról, bográcsozásokról, amiken még "idegenek" is voltak.
Ma viszont úgy tűnik, egyre kevesebb időnk marad ilyen "úri" huncutságokra: a gyerekeket már az iskolában illik túlterhelni, úgy hogy aztán otthon se unatkozzanak. A munka világában sem lesz más a helyzet, a szerencsésebbek egy munkahelyről beszerzik az anyagi forrásokat, viszont akad bőven akinek az első műszak után kezdődik a második. A gyerekeket nevelők második műszakjáról nem is beszélek.

Érdekes módon a technikai fejlődés mintha nem csökkentette volna az állandó időhiányunkat. Ami marad azt többnyire szórakozással, pihenéssel töltjük (hol van már a 8-8-8 szabály).

Hogyan lehetne ezen változtatni?
Tegnap láttam egy érdekes TEDx előadást ami a növekedést, fejlődést meghatározó állapotokról, "növekedési körökről" szólt.
Az előadó szerint 4 meghatározó állapot létezik:

  -stagnálás (a tespedés talán jobb szó, kényelmi állapot)

  -rend, szabályszerűség (ez is kényelmi állapot, minden jól kiszámítható)

  -komplexitás (megváltozott szabályok, ismeretlen területek, kényelmetlen)
   Itt fejlődés szükséges az alkalmazkodáshoz.

  -káosz (0 irányításunk van a helyzetünket illetően, kényelmetlen de nem ösztönzi a fejlődést)

Mi vihet át a komplexitás állapotába:
-ránk kényszerítik (valamilyen nehéz helyzetbe kerülünk)
-valaki segít odajutni (tanító, edző)
-saját magunk lépünk ki a kényelmi állapotokból

A megoldás tehát talán az, ha egyre többen hagyjuk ott az individualista komfortzónánkat és keressük a bonyolultabb, nehezebb, időt igénylő közösségi tereket, kapcsolatokat.

Jézus, a hacker

"Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?"
(Apostolok cselekedetei 1,6)

"Sok zsidó remélte, hogy a rómaiakat egy, a mintának tartott Dávid király vonalából származó zsidó király fogja felváltani. A legtöbb zsidó hite szerint történelmüket Isten vezérelte, vagyis Júdea rómaiak általi leigázása isteni akarat volt és így a rómaiakat csak isteni beavatkozás által válthatja fel egy zsidó király, a Messiás. Bár a zsidók többsége elfogadta a római uralmat, az első század elején Keresztelő János, később pedig Jehósua ben Anániás azt hirdette, hogy a rég várt messiási kor elérkezett. Mások úgy vélték, hogy a királyságot, még ha erőszakkal is, de azonnal vissza kell állítani." (wikipédia)


Jézus egy ilyen helyzetben született meg. A többség a királyt, a messiást talán valami méltóságteljes főpapi családból várta volna ("nem József, az ács fia ez?"). A többség talán azt várta volna, hogy Jézus szervezkedni kezd, összegyűjti a törzseket, harcba száll a rómaikkal és isteni csodákkal kiűzi őket a szent földről.

Erre jött az ács fia, és elkezdte hirdetni, hogy eljött mennyek országa. Elkezdett mindenféle érthetetlen példázatokat mondani ("Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"). A főpapok helyett, halászokat, vámszedőket hívott tanítványul. "Megszegte" a szombatot. Bűnösökkel ült egy asztalhoz. Felszólított a megtérésre: "változzon meg gondolkodásotok".
A gondolkodást célozza meg a cselekedetek helyett.

Nem ilyen királyra számítottak. Tudjuk, hogy végül a rendszergazdák milyen ítéletet hoztak felőle, mert mai fogalmakkal élve nem volt politikailag korrekt.

Jézus végül mégis győzött. Meghekkelte a rendszert, a saját élete árán is. Feltörte a rómaiakat is. Nem karddal, hanem lélekkel és értelemmel.

Ma se felejtsük el, mit jelent másként gondolkodni, mert van mit feltörni bőven.

Elközelített a mennyek országa I.

Miért alkalmatlan a mai ellenzék?

„Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával." (Máté 12,25)

"divide et impera - oszd meg és uralkodj”

Miért tűnnek alkalmatlanak a mai ellenzéki pártok az ország vezetésére? Szerintem 3.5 pontban fogalmazható meg:

1.5. Nem értenek a matekhoz és\vagy nincs semmi realitás érzékük. Jelenleg úgy tűnik, a teljes ellenzéki összefogás esélytelen (nyilatkozatokból, interjúkból). Ha csak a 2014-es eredményekből indulok ki, az látszik, hogy ha bármely ellenzéki csapat kimarad az összefogásból, akkor mind a 106 (53%) egyéni körzet elúszik. A 2017 január 15-én tartott szentendrei választás eredménye alapján pedig még a közös nem indulás sem feltétlen megoldás. Ha pedig 2018-ban egyesek úgy gondolják, hogy ők önállóan is győzni tudnak, az szerintem súlyos hiányát jelzi a valóság érzékelésének. Ezek mellett persze azt is értem, hogy egy ilyen összefogás elvi okokból jogosan megkérdőjelezhető.

2. Némi hitelességi problémával küzdenek. Ezt inkább most nem fejtem ki.

3. Szervezetileg nem képesek együttműködni. Az szervezetlenség, ami ezeket a pártokat jellemzi, valami hihetetlen. Az mszp nem tud normális, fegyelmezett módon kiválasztani egy miniszterelnök jelöltet. Ezek mellett a"balos" pártok össze-vissza beszélnek egy nem létező előválasztásról. Van ezeknek a pártoknak bármiféle mozgósítható tagsága? Az október népszavazáson a szavazókörök felében nem volt ellenzéki párt által delegált szavazatszámláló. A Jobbikot pedig épp saját belső konfliktusai emésztik.


Ezek mellett a héten két új párt is bejelentkezett 2018-ra: a Momentum és az Idős Demokraták Szövetsége. Érdemes megnézni, hogyan szeparálódnak ezekben a különböző generációk. A Momentumot jelenleg csak a Nolimpia kampányban támogatom, most úgy tűnik utána el is felejthetnek.

Ezek után talán felmerül a kérdés, hogy mit kellene tenni?

Valódi civil bázist kell építeni. Olyan emberekből, akiknek a politika nem a különböző fórumokban történő dühöngést jelenti. Olyan emberekből, akik legalább 2-3 mondatban meg tudják fogalmazni, mit szeretnének máshogy, netán elismerik mi történik most jól vagy jobban, mint korábban. Olyan emberekből, akik a részvételi demokrácia alatt nem a 4 évenként való megjelenést értik, hanem hajlandóak heti (((napi?))) tíz percet szánni erre, esetleg némi anyagi áldozatot hozni. Olyan emberekből, akik demokrácia alatt nem a többség uralmát értik. Olyan emberekből, akik keresik a modern kor eszközeit, megoldásait és a fejlődést.

Valahol itt kezdődne.

(Ráadás: Klubrádiós megmondásom, körülbelül a fél órás adás közepén (16') indultam.)
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20170113/klub20170113-162853.mp3