A jövőre gondolva

"Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt." (Lukács 17,33)

Úgy látom, hogy mostanság érdemesebb inkább cuki dolgokról blogot írni, mintsem elgondolkodtató helyzetekről, ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl én is így teszek, mindenki nagy örömére. Sajnos ez valójában nem igaz, viszont megpróbálok egy alávaló marketinges eszközzel némi többlet gondolkodást előidézni.

Ő tehát itt Nelli:

Itt éppen négy éves és körülbelül 2.7 millió forint köztartozása van. Amikor megszületett még csak 2.3 millió forinttal tartozott (forrás: akk.hu). Valamit biztos rosszul csinál, ha négy év alatt 17%-kal nőtt az adóssága.

Ő itt Matyi:

Ő még csak két éves, de már őfensége is 2.7 millió forinttal tartozik valakinek. Születésekor 2.5 milliós tartozással kezdett...

Ő itt... Még nem mondom meg a nevét, mert titok:

Körülbelül egy hónap múlva már ő is 2.7 milliós tartozással indul majd neki a világ felfedezésnek.

Egyébként te is kedves olvasó, ha magyar állampolgár vagy pont annyival tartozol, mint ők itt feljebb.

Tehát a mi kis családunk, így öt fővel számolva, körülbelül 13.5 milliós (köz)tartozással rendelkezik. Még jó, hogy nem kéri rajtunk ezt senki számon igaz? Hiszen ez közpénz... Semmi közünk hozzá nem?

Teszek még be néhány képet, mert az ember állítólag vizuális típus.

Ő itt Lőrinc:

Nem, ő nem családtag. Ő csak Orbán Viktor barátja. A 2016-os évben 100 milliárd forinttal nőtt a vagyona, így állítólag ő ma az 5. leggazdagabb magyar. 100 milliárd annyi tesz, hogy 274 millió forintot szerzett naponta, 11.4 milliót óránként. Ha ez még mindig sok, mert nem ismered a millió jelentését, akkor ez percenként 190 ezer forint. Egyébként gázszerelőként kezdte, jó látni, hogy ebben az országban mire viheti az ember egy jó szakmával.

Ő itt György:

Ő is elég gazdag, ráadásul most épp ő soros, akit reklámozni kell, korábban Brüsszel volt a téma:

Ez a két közérdekű hirdetés is elvitt néhány tízmilliárdot.

De ha már városoknál tartunk, jöjjön Budapest, ez itt egy kerékpároshíd:

27 méter, 424 millió. Svájcban fele ennyiből kihozták a világ leghosszabb gyalogos függőhídját (link). De nekünk ez sürgős volt, kellett a vizes vb-re.

Ez itt egy torony:

3.1 milliárdért épült, szintén a vizes vb-re. Külön érdekesség, hogy a vázszerkezet elemeit, csak bérelték. Legutóbb az oroszok egy ilyet állítólag kihoztak kb. 400 millió forintnak megfelelő rubelből, de hát nekik biztos több nyersanyag állt rendelkezésükre, és nem is olyan korruptak. Bocsánat, körültekintők.

Ha már tornyok, ez itt egy kilátó:

Tyukodon van még belőle pont tíz darab. Tyukod egyébként a szatmári síkságon fekvő, 2000 fős település. Kilátni sajnos nincs nagyon mit, biztos a határt őrzik ezekkel. Ha egy kilátó elromlik, még mindig marad tíz, logikus nem? Az ár egyébként nem számít, mert az a reklámozott Brüsszel nevű cég küldte a pénzt.

Nos, remélem tetszett a műsor, pedig még sorolhatnám. Miért írtam ezeket? Mert szeretném, ha mire a gyerekeink felnőnek, addigra ezekre ők már úgy kérdeznének vissza, hogy "a ti időtökben ilyen volt"?

Azoknak, akik esetleg attól félnek, hogy épp a jelenlegi kormánypártnak szeretnék nekimenni, azokat szeretném megnyugtatni: ezen pártok jelenlegi iránya csak egy tünet. Érdemben nem változtatna a helyzeten egy esetleges kormányváltás sem, egyébként erre gyakorlatilag esély sincs.
Valódi rendszerváltásra van szükség.

Elég sok dolog van, amin változtatni kellene. A fő baj az, ha az sem tűnik fel, hogy a fentebb említett dolgok a mi zsebünkből mennek. Már megszoktuk, amúgy meg nekünk is ezt tanították. "Ez mindig így volt". "Ezen nem lehet változtatni". Valóban ezt akarjuk továbbadni? Én nem, de egy fecske nem csinál nyarat.
Máris itt a második probléma: a változás áldozatot követel, de nem csak tőlem. Mindenkitől, aki egy cseppet is felelősnek érzi magát a következő nemzedékért. Vajon ki merünk lépni a komfortzónáinkból az ismeretlenbe? Egyedül legyőzhetőek vagyunk, van rá példa bőven. Együtt nem lennénk azok... (De az együttműködés sajnos megint nem egy tanult, örökölt dolog errefelé.)

Két dolgot lehet még tenni: azt mondani, hogy hozzanak majd ők, a következő generáció áldozatot, illetve lehet azt is hinni, hogy nincs itt semmi gond, minden a legnagyobb rendben. Illetve van egy harmadik út is, elég sokan ezt választják: Magyarországon kívül keresnek jobb körülményeket. (((Érdekes, nem ezt teszik a sokszor megvetett "migránsok" is?)))

Ebben az esetben marad a fenntartható adósság. Milyen szép fogalom, nem?

A félresiklott rendszerváltás, avagy miért nem működik a nyugati demokrácia export?

"Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá,
vagy bohóccá válik.
Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt
erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják.
A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással
az itélőképességét tönkreteszik. Az ílyen nép elzüllik és mennél
vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az
a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel
fölérne." (Weöres Sándor: Az országhoz)

"És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepeszti a bor a tömlőt, és tönkremegy a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való." (Máté 2,22)

Továbbra is szeretném megérteni, miért tart Magyarország 27 évvel a "rendszerváltás" után ott, ahol. Egy korábbi bejegyzésemben már utaltam arra a bölcsességre, hogy akik nem tudnak a múltra emlékezni, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt. Az elmúlt időszakban néhány érdekes analógiára lettem figyelmes, ami talán némi magyarázatot ad a helyzetünkre.

A 2001 után a nyugati demokrácia export új lendületet kapott, az 2011-es arab tavasz után pedig láthatjuk ennek "sikereit" is. Ahogy a demokráciát 1989-ben, úgy 2011-ben sem lehetett kevésbé demokratikus népekre erőltetni. És itt van a kutya elásva.

Sokan talán kétségbe vonják, hogy a mi magyar 89-es rendszerváltásunk ilyen nyugati-amerikai behatás volt. Az ilyen kételkedőket egyenesen Orbán Viktor és Mécs Imre szavaival próbálom meggyőzni: Orbán Viktor, Mécs Imre. A videók egy archívumhoz tartoznak érdemes megnézni a teljes anyagot, tanulságos kórképe annak, mi is zajlott a rendszerváltás során.

Ezekből az anyagokból is kiderült, hogy az egész folyamat lényegében társadalmi felhatalmazás nélkül zajlott, pusztán a régi és az új elit osztotta újra a hatalmat egymás között. Itt most Puzsért kell idéznem, mert szerintem elég jól megfogalmazta ezt (itt is érdemes a teljes anyagot elolvasni, a hivatkozás végén van utalás a hanganyagra is):

"A mai társadalom annak a társadalomnak a roncsa, akik nem nőttek fel, akik gyerekszámban maradtak, és bontott csirkére vadásztak, a bontott csirke boltban. Ők azok! Ők az a nemzedék, akikkel nem történt meg a rendszerváltás, és a rendszer-nem-váltó elit és a rendszert-nem-váltó társadalom az összefogott önmaga lelkének megrontásáért. Egyik sem akart rendszerváltást, mindkettőnek jó volt a kádárizmus. Megkérdezték az Orbántól is, meg az Antaltól, meg a Kónya Imrétől, meg a Pető Ivántól hogy le akarjátok-e váltani Kádárt, vagy akartok-e lenni Kádár? Nyilvánvalóan nem így hangzott el a kérdés a háromoldalú tárgyalásoknál.
Nem csak két komcsi oldal volt, hanem három, mert a szakszervezeteken kívül az ellenzék is komcsi volt. Utólag ezt kell, hogy mondjam. Tehát arról van szó, hogy a háromoldalú kerekasztal tárgyalásoknál minden oldalán komcsik ültek, csak ott ültek góré komcsik, ott ültek a másodvonalas komcsik, és itt ültek a wannabe komcsik."

"Ez a dolog, hogy nem volt forradalom lélekben egyszerűen megmaradt a diktatúra, csak kicserélték a diktátort, a diktátor személyét. És ez nem az az ostorcsattogtató diktátor, hanem ez az amelyiknek a tenyeréből lehet enni, és megnyalni utána a tenyerét, ha jól esett a falat. És az az igazság, ha lett volna diktatúra, akkor megtudtuk volna őt dönteni, és megszereztük volna azt az élményt, hogy mostantól mi vagyunk. De mi még nem kerültünk hatalomra."

Itt van a probléma gyökere, ezért működik nálunk is a "demokrácia" úgy-ahogy. Továbbra is a jó vezért, a bölcs vezetőt keressük. És meg is találjuk, ki-ki a saját szekértábora szerint.

Azt szoktuk mondani, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. Ebből a szempontból érdekes megnézni a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktort, akinek nyilván van tapasztalata abban, hogy mit jelent a külföldi "segítség", támogatás, útmutatás. Érdemes átgondolni, hogyan küzd ő mostanság az ilyen külső befolyásolás, külső ellenség ellen. Továbbá az is figyelemre méltó, hogy a 89-es Orbán Viktor hogyan építi fel újra(?) azt a rendszert, amit 27 évvel ezelőtt még kritizált [média, törvényhozás, jogi intézmények és végrehajtás]. (Milyen jó lenne, ha OV. emlékezne a múltra, hogy ne ismételje meg újra...) Így lesznek a "wannabe" komcsikból góré komcsik. Így lesz ő a Ferenc József - Horthy - Kádár sor következő eleme. És majd lesz egy generáció, ami ugyanolyan nosztalgiával tekint rá is vissza, mint ma sokan Kádárra. Hiszen a lelkület nem változott, ilyen környezetben pedig a nyugati megoldások ugyan úgy nem fognak működni, ahogy az arab országokban sem működnek. Éppen ezért felesleges abban reménykedni, hogy majd az EU, az USA segítenek nekünk. Hiszen ők csak kereteket, példát adhatnak, de nyugatias gondolkodást nem. Persze mi sokszor nem is az ő gondolkodásukra vágyunk, hanem csak a béreikre, a színvonalra, amiben élnek...

Sajnos ezek alapján a megoldás nem egyszerű, mert ez "felülről", bölcs vezetők által nem fog megváltozni. De "alulról" a tömeg szintjéről sem fog elindulni. Ez igazi Hegymenet lesz...

(Apák napjára kaptam.)

Miért gyenge a magyar demokrácia?

"Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!" (Máté 22,21)

A napokban találtam egy érdekes interjút, amiben Veiszer Alinda beszélget Gundel Takács Gáborral.

Nagyon sok érdekes problémát vetettek fel a beszélgetés alatt, viszont most csak két rövid részletet szeretnék kiemelni:
24:00 - 24:50-ig LINK:
"A rendszerváltásnak ez volt az egyik legnagyobb hozadéka, hogy mostantól érdemben beleszólhatunk az életünkbe."

36:52-től induló 39:20-ig (2.5 perc) LINK:
"A demokrácia arról szól, hogy mi, közösen megválasztjuk a vezetőinket, mert őket tartjuk a legalkalmasabbnak, és aztán a vezetőinknek kell alkalmas döntést hozni..."

Érdemes összevetni a két részben elhangzottakat, szerintem elég jó összefoglaló ez arról, hogy Magyarországon miért nincs ma még valódi demokratikus kultúra.

Ahogy én látom, a 89 előtti (demokratikus) rendszerben szocializálódott generáció demokratikus igényeit bőven lefedi a 89 utáni "demokratikus" rendszer. (Nem szeretném G.T. Gábort elítélni, azért az is példa értékű, ahogy a közmédiától eljött (13:29 LINK)).

GTG konkrétan kimondja, hogy jelenleg valós igény továbbra is csak arra van, hogy a bölcs vezetőket megválasszuk. Vajon a régi görögök mit szólnának a Dēmoskrátos ilyen definíciójához? (Másrészt, ne tegyünk már úgy, mintha ma szakértőket választanánk, akik az atomenergiától kezdve a vízgazdálkodásig mindenhez értenének.)

Talán ezekből látszik, hogy a fő baj nem is mai politikusokkal van. Hiszen ők piaci alapokon csak azt kínálják, amire igény van. Jelenleg pedig pontosan rájuk van igény, akik a félelmeinkre és a reményeinkre hatnak (23. perc).

A harmadik fő probléma is említésre került az interjúban, igaz, csak burkoltan. Ez pedig az, hogy a következő generáció milyen tudással fog belekerülni a magyar közéletbe. Mit örököl a szüleitől és vajon milyen elvárásai lesznek? Sajnos ezzel kapcsolatban sem vagyok túl optimista, mert ahogy látom, jó esetben az előző generáció tapasztalata megy tovább, rossz(?) esetben pedig semmi.

Ezek alapján pedig sajnos ki kell mondani, hogy a magyar demokrácia minőségéről a magyar társadalom tehet. A szomorú az egészben pedig éppen az, hogy a legtöbben nem is kifogásolják ezt az állapotot. A legtöbben talán nem is érzékelik a problémát, vagy azt mondják, hogy ez sokkal jobb, mint a korábbi rendszer volt (akár igaz is lehet),  vagy még tovább mennek és kijelentik, hogy a "demokráciánál" még nem találtunk ki jobbat. (((Valóban?)))

Gundel Takács Gáborral ellentétben én nem érzem erkölcsi kötelességemnek azt, hogy legközelebb elmenjek szavazni, mert ezen a szinten, így, ennek semmi értelme.

Ha viszont mindenképpen jár a császárnak ami az övé, akkor elmegyek, és behúzom az x-et a fideszre, a jobbikra,  az mszp-re, a dk-ra, az lmp-re, az új kezdetre, a momentumra, és mindenki másra, aki a lapon még szerepelni fog. A lapra meg majd még ráírom, hogy:

További szép napot kívánok!

NOlimpia után NOmentum

"Van egy álmom" (Martin Luther King)

Kedves olimpiáról álmodó Barátaim!

Miután a Miniszterelnök úr február 24-én alig 4 perc alatt elmagyarázta, hogy hová tűnt a korábbi nemzeti egység, szeretném én is megfogalmazni, hogy miért nem támogattam a 2024-es budapesti olimpia ötletét.

Azért érzem ennek szükségét, mert úgy gondolom, sokan még mindig nem értik, mi történt.
Orbán Viktor 2017. február 24-én többek között ezt nyilatkozta a Kossuth Rádió reggeli műsorában:
"Itthon még a népszavazást akár meg is lehet nyerni. De akkor is csak legfeljebb többség lesz. De az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység." (link, alul teljes hanganyaggal)

Szalay-Berzeviczy Attila a BOM elnöke szerintem elég tömören összefoglalta a lényeget, amikor megtudta, döntöttek a pályázat visszavonásáról: "Milyen az a nemzeti ügy, amit 266.000 aláírás rombadönt?"

Azt gondolom, hogy a mai politikai elit egyre inkább keveri a politikai egységet a nemzeti egységgel. Olyan, mintha fordítva ülnének a lovon: attól, hogy a látszólag két szembenálló politikai oldal megegyezik, még nem lesz nemzeti egység, legfeljebb politikai. Még attól sem lesz egység, ha csak mosolygós, reményteli bajnokaink hirdetik nekünk a nagy ügyet.
Mindezek mellé, ha az "elit" nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy nincs nemzeti egység, akkor jönni fognak az új alakulatok, akik hajlandóak lesznek képviselni az egység kétségét.

Másrészt, ha a budapestiek dönthettek volna, az adott esetben nem kényszerítette volna ki újra a politikai egységet? Sajnálom, hogy ezt a kérdést már sosem fogjuk megtudni. Van egy tippem, hogy a felmérések alapján volt egy elég magas kommunikált támogatottság, és egy elég alacsony valós szám.

Minden esetre megéltük, hogy több ezer milliárd forintról 20 óra alatt 2 vita is volt.
Most tehát úgy nézett ki, hogy volt a nemzeti egység, majdnem lett egy szavazás, de ez előtt majdnem lett egy vita.
Legközelebb javaslom a fordított sorrendet, valódi vitával, valódi érvekkel.

De ez még mindig csak a dolog egyik fele.

Azt is látom, hogy ma sokan érzelmi alapon közelítik meg az ilyen döntéseket. Ez nem baj, kell ilyen is. De ha kérhetem, tegyük mellé az értelmi oldalt is, mert a kettőre egyszerre van szükség! Én elkövettem azt a hibát, hogy a megvalósíthatósági tanulmányból elolvastam 300 oldalt és találtam benne itt-ott néhány száz milliárd extra költséget. (A tanulmány feltételes módjáról most ne is beszéljünk.)

Ezek fényében, a jövőben is csak olyan terveket támogatok majd, ahol költségekért valakik felelősséget vállalnak, és ahol a látványtervek nem pusztán marketing eszközök. A tervek legyenek mérhetőek és számonkérhetők. Ezek mellett, szeretném tudni, hogy hová megy a közösből, de nem úgy, hogy a szerződéseket bírósági perekkel kell kiszedni az illetékesekből. Ha lesz ilyen, támogatni fogom a rendezést.

Ha pedig a többség mégis úgy döntene, hogy reális tervekre és felelősökre nincs szükség, de pályázatra igen, majd véletlenül a költségek elszállnak, akkor jó lenne, ha többletköltség csak a "többséget" érintené. Ebben az esetben elfogadom, hogy fizessek a tervekig, de nem szeretném, ha mások rossz döntéseinek a felelősségét is nekem és a gyermekeimnek kellene viselni. A többlet államadósságot mondjuk ki lehetne sorsolni az államadósság lottón: azzal a különbséggel, hogy itt mindenki nyerne egy "kicsit".

A Momentumot viszont sajnálom, mert meg kellett volna maradniuk pártokon kívüli, civil szervezetnek. Így most beálltak a sorba, találnak egy új ideológiát és egy párt lesznek a sok közül. Ráadásul ezzel a rendszert is legitimnek fogadják el. Sokan reménykednek, hogy "majd a fiatalok, majd az új generáció!", remélem előbb-utóbb tényleg képesek leszünk meghaladni önmagunkat.

Oscar díjat Mindenkinek?

"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." (Máté 18,3)

"Ajánlom a díjat azoknak, akik jobbá tehetik a világot: a gyerekeknek." (Deák Kristóf)

Őszintén szólva némi kétkedéssel szoktam fogadni az ilyen díjakkal jutalmazott filmeket, de adtam neki egy esélyt és nem bántam meg. Aki teheti nézze meg mielőtt tovább olvas, március 5-ig még elérhető lesz itt.

Számomra több üzenet is van ebben a filmben. Egyrészt tény, hogy mindig vannak, lesznek közöttünk gyengébbek és erősebbek, ez igaz az élet minden területére. Sajnos az is gyakori, hogy az ilyen törésvonalak mentén megosztanak bennünket:

"De ha mindenkit hagyunk énekelni, akkor sohasem leszünk a legjobbak." Érdemes elgondolkodni azon, hogy a mai politika szintjén mit jelenthet ez, attól függően, hogy melyik tanár éppen kiket késztetne "halk" éneklésre. Mindenki aki itt van a kórusunkban hasznos, de sajnos van akiknek halkabban kell énekelni.

Érdekesen bontja ki a film a megoldást is: ketten összebarátkoznak, figyelnek egymásra. Észreveszik, ha a másiknak valami gondot okoz. Kiállnak a másik igazáért is. Lehet, hogy valahol itt kezdődne a változás? Talán figyelnünk kellene azokra, akik esetleg hátráltatnának minket a nagy cél elérésében? Azokra, akik lehet hogy valójában nem is "énekelnek"? (((Vannak ilyen barátaink?)))

Erre pedig mit mondanak a tanítóink: "Mire jó ez? Ha szép csendesen tátikáznak, akkor megnyerjük a versenyt. És a te szép hangod is jobban hallatszik. ... És mindenki elmondhatja, hogy az ország legjobb kórusában énekel. Az igazságos lenne, ha valaki csak úgy gondolhatna egyet és megfoszthatná a többieket ezektől a jó dolgoktól?"

De a gyermekekben ott a lázad az igazság. Aztán ketten(!) megszervezik a megoldást. Mindenki benne van, mert nem az számít, hogy a legjobbak legyenek, hanem hogy mindenki örömet találjon az éneklésben.

Mindenki benne van, mindenki betartja a szabályokat, mindenki "énekel". Csak épp a hazug rendszer bukik meg, majd egy szereplő távozik a színpadról. Talán nem is volt rá akkora szükség.

Lehet, hogy tényleg vissza kell találnunk a gyermeki lelkülethez?

Énekeljünk, vagy csináljunk úgy, mintha énekelnénk?

Szállj, szállj felhő,

pamacsos,

hullj le, te zápor,

aranyos,

hullj le, te zápor,

égi virágpor,

égen nyíló bodzavirágból!

("Csokit vegyél!" - nyomj egy lájkot...)

[Gratulálok a filmhez, szerintem értéket díjaztak.]

Kollektív bűntelenség, kollektív adósság

"A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért." (II. János Pál)

A jelenlegi politikai rendszer egyik nagy hibája, hogy a felelősség tárgykörét egyszerűen nem definiálja. A nem létező felelősséghez tartozó legfőbb számonkérés gyakorlatilag kimerül a négy évenként történő leszavazási lehetőségben, ez gyakorlatilag 2010 óta sem változott. Persze az éppen aktuális ellenzék a soron következő "elszámoltatást", mint szavazat optimalizáló jelszót mindig beveti, de ez nyilván nem több szavaknál. Hiszen hiába történhetnek korrupciónak, igazságtalannak tűnő  "dolgok",  amíg azok általában a jog és törvény határain belül vannak, addig következmény sem lehet. A törvények, pályázati kiírások pedig úgy tűnik jogszerűen születnek, Magyarországon pedig nem igazság, hanem jogszolgáltatás van.

Másrészt, mi történne, ha például megnyernénk a 2024-es olimpiai rendezést és a tervezetthez képest a költségek a szokott módon "kicsit" nagyobbak lennének a tervezettnél? Mekkora felelősséget lehet elvárni a pályázatot benyújtó MOB elnöktől, aki a megvalósíthatósági tanulmányt el sem olvasta? Ki lesz a felelős azért, hogy az úszó vb kapcsán már a tervek ötszörösénél tartunk, de még mindig van pénz egy 27 méteres, 425 milliós hidacskára, aminek négyzetméter ára több, mint a kőröshegyi völgyhídnak? Vagy ki lett felelősként megnevezve az elmúlt 6 év alatt a 4-es metró dolgaiért?

Harmadrészt (csak megjegyzésként), úgy látom, hogy az elégedetlenkedők elég nagy része úgy gondolja, hogy az ő saját felelőssége pusztán az elégedetlenség megfogalmazása (különböző fórumokban), és a 4 évenkénti szavazás, hiszen a cselekvés a "politikusok", szakértők feladata.

Valódi felelősséget tehát egyik fél sem vállal.
Ezt a jelenlegi feltételek mellett én sem tudom megtenni, ezért elég valószínűnek tartom, hogy 2018-ban a nem szavazással szavazok majd. Mert nem tudok felelősséget vállalni senkiért, akit adott esetben "hatalomba" juttathatok, hiszen a rendszer semmire sem kötelezi.

Ugyanakkor nem tehetem meg azt sem, hogy nem próbálok tenni valamit azért, hogy változzon a helyzet. Mit mondok majd, ha néhány évtized múlva a gyermekeim netalán megkérdezik: "Apa, miért és kinek tartoznak a mi gyerekeink sok millió forinttal születésüktől kezdve? Miért születnek eleve adósként?" (Ezékiel 18 elég érdekes ezzel kapcsolatban.)

Manapság ugyan gyakran hallható, hogy csökken az államadósság, de ez csak egy kommunikációs trükk. Az Államadósság Kezelő Központ (akk.hu) adatai szerint 2010 óta körülbelül 5400 Mrd Ft-tal nőtt a közös adósságunk. Ha hozzávesszük a 3000 Mrd forintnak megfelelő államosított magánnyugdíj vagyont, akkor kiderül, hogy az aktuális hatalom ugyanazt a forintban mért növekedési ütemet tudja produkálni, mint elődei.

Magyar államadósság, Mrd Ft (akk.hu)

Nem akarom majd azt mondani nekik, hogy én nem próbáltam tenni ez ellen. Mit lehet tenni? Rengeteg dolgot, de egyedül szinte semmit, továbbra is keresem tehát a hasonlóan gondolkodó embereket...

"Számos politikus magától értetődő javaslatként hangoztatja: a nép csak akkor legyen szabad, ha már élni tud szabadságával. E magvas megállapítás méltó az anekdotabeli bolondhoz, aki tudvalevőleg elhatározta: csak akkor megy vízbe, ha már megtanult úszni." (Thomas Babington Macaulay)

Individualista komfortzónák közössége?

"A segítségkérés a lelki érettség jele. Nem arra vagyunk teremtve, hogy elszigetelten éljük az életünket. Céljainkat akkor tudjuk megvalósítani, ha közösségben élünk."
(Gary Chapman)

"Vissza kell térni a hithez, kezdetnek azokkal, akikben nincs zsigeri ellenérzés az Isten-gondolattal szemben. Össze kell gyűjtenünk azokat az embereket, akik épülni és építeni akarnak. Tömegből közösséggé kell válni, ehhez pedig hit kell."
(Kovács Ákos)

"Ha összefogunk, sikerülni fog!" Gyakran hangoztatott érv a "budapesti" olimpiarendezés mellett, hogy ez végre közös célt és közös élményt adna az országnak. "Az olimpia egy közös ügy, sokszor láthattuk, hogy a sport összehozza az embereket."
Szerintem jó kérdés már önmagában az is, hogy egy elit által kezdeményezett olimpia rendezés vajon mennyire építhet közösséget. Egy közösség minden esetre már biztosan épül, a Momentum, ami mint egy rakétafokozatot használja fel az olimpia ellenes hangulatot. (Csak halkan kérdezném meg, miért nem jutott ez eszébe az "ellenzéknek"?).

Az pedig többnyire tény, hogy a magyar társadalomban nem igazán a közösségi gondolkodás a meghatározó, sokkal inkább az individualista szemlélet uralkodik.

Az individualista társadalmakban az emberek leginkább önmagukkal és közvetlen családjukkal törődnek, valamint az ilyen társadalmakban gyenge a társadalom kapcsolatrendszere.

Ezek mellett pedig még ott van az is, hogy a keresztyénségre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint pusztán individualista hitrendszerre. (Személyes Megváltó, személyes kapcsolat, egyedi "elhívás", stb.)
Érdekes megtapasztalni mondjuk azt, hogy egy gyülekezetben az ima mennyire szól az "én"-ről és mennyire a "mi"-ről, a közösségről. (Vö.: Mi Atyánk, ... (Máté 6,9))

Nehéz dolgok ezek, ráadásul ezzel a helyzettel elég nehéz bármit kezdeni, mert állítólag ezt a szemléletet adjuk tovább az utódainknak is.

Vannak olyanok is viszont, akik szerint "régen minden jobb" volt. Halvány gyermekkori emlékeim még nekem is vannak közös kirándulásokról, bográcsozásokról, amiken még "idegenek" is voltak.
Ma viszont úgy tűnik, egyre kevesebb időnk marad ilyen "úri" huncutságokra: a gyerekeket már az iskolában illik túlterhelni, úgy hogy aztán otthon se unatkozzanak. A munka világában sem lesz más a helyzet, a szerencsésebbek egy munkahelyről beszerzik az anyagi forrásokat, viszont akad bőven akinek az első műszak után kezdődik a második. A gyerekeket nevelők második műszakjáról nem is beszélek.

Érdekes módon a technikai fejlődés mintha nem csökkentette volna az állandó időhiányunkat. Ami marad azt többnyire szórakozással, pihenéssel töltjük (hol van már a 8-8-8 szabály).

Hogyan lehetne ezen változtatni?
Tegnap láttam egy érdekes TEDx előadást ami a növekedést, fejlődést meghatározó állapotokról, "növekedési körökről" szólt.
Az előadó szerint 4 meghatározó állapot létezik:

  -stagnálás (a tespedés talán jobb szó, kényelmi állapot)

  -rend, szabályszerűség (ez is kényelmi állapot, minden jól kiszámítható)

  -komplexitás (megváltozott szabályok, ismeretlen területek, kényelmetlen)
   Itt fejlődés szükséges az alkalmazkodáshoz.

  -káosz (0 irányításunk van a helyzetünket illetően, kényelmetlen de nem ösztönzi a fejlődést)

Mi vihet át a komplexitás állapotába:
-ránk kényszerítik (valamilyen nehéz helyzetbe kerülünk)
-valaki segít odajutni (tanító, edző)
-saját magunk lépünk ki a kényelmi állapotokból

A megoldás tehát talán az, ha egyre többen hagyjuk ott az individualista komfortzónánkat és keressük a bonyolultabb, nehezebb, időt igénylő közösségi tereket, kapcsolatokat.