Oscar díjat Mindenkinek?

"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába." (Máté 18,3)

"Ajánlom a díjat azoknak, akik jobbá tehetik a világot: a gyerekeknek." (Deák Kristóf)

Őszintén szólva némi kétkedéssel szoktam fogadni az ilyen díjakkal jutalmazott filmeket, de adtam neki egy esélyt és nem bántam meg. Aki teheti nézze meg mielőtt tovább olvas, március 5-ig még elérhető lesz itt.

Számomra több üzenet is van ebben a filmben. Egyrészt tény, hogy mindig vannak, lesznek közöttünk gyengébbek és erősebbek, ez igaz az élet minden területére. Sajnos az is gyakori, hogy az ilyen törésvonalak mentén megosztanak bennünket:

"De ha mindenkit hagyunk énekelni, akkor sohasem leszünk a legjobbak." Érdemes elgondolkodni azon, hogy a mai politika szintjén mit jelenthet ez, attól függően, hogy melyik tanár éppen kiket késztetne "halk" éneklésre. Mindenki aki itt van a kórusunkban hasznos, de sajnos van akiknek halkabban kell énekelni.

Érdekesen bontja ki a film a megoldást is: ketten összebarátkoznak, figyelnek egymásra. Észreveszik, ha a másiknak valami gondot okoz. Kiállnak a másik igazáért is. Lehet, hogy valahol itt kezdődne a változás? Talán figyelnünk kellene azokra, akik esetleg hátráltatnának minket a nagy cél elérésében? Azokra, akik lehet hogy valójában nem is "énekelnek"? (((Vannak ilyen barátaink?)))

Erre pedig mit mondanak a tanítóink: "Mire jó ez? Ha szép csendesen tátikáznak, akkor megnyerjük a versenyt. És a te szép hangod is jobban hallatszik. ... És mindenki elmondhatja, hogy az ország legjobb kórusában énekel. Az igazságos lenne, ha valaki csak úgy gondolhatna egyet és megfoszthatná a többieket ezektől a jó dolgoktól?"

De a gyermekekben ott a lázad az igazság. Aztán ketten(!) megszervezik a megoldást. Mindenki benne van, mert nem az számít, hogy a legjobbak legyenek, hanem hogy mindenki örömet találjon az éneklésben.

Mindenki benne van, mindenki betartja a szabályokat, mindenki "énekel". Csak épp a hazug rendszer bukik meg, majd egy szereplő távozik a színpadról. Talán nem is volt rá akkora szükség.

Lehet, hogy tényleg vissza kell találnunk a gyermeki lelkülethez?

Énekeljünk, vagy csináljunk úgy, mintha énekelnénk?

Szállj, szállj felhő,

pamacsos,

hullj le, te zápor,

aranyos,

hullj le, te zápor,

égi virágpor,

égen nyíló bodzavirágból!

("Csokit vegyél!" - nyomj egy lájkot...)

[Gratulálok a filmhez, szerintem értéket díjaztak.]

Kollektív bűntelenség, kollektív adósság

"A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért." (II. János Pál)

A jelenlegi politikai rendszer egyik nagy hibája, hogy a felelősség tárgykörét egyszerűen nem definiálja. A nem létező felelősséghez tartozó legfőbb számonkérés gyakorlatilag kimerül a négy évenként történő leszavazási lehetőségben, ez gyakorlatilag 2010 óta sem változott. Persze az éppen aktuális ellenzék a soron következő "elszámoltatást", mint szavazat optimalizáló jelszót mindig beveti, de ez nyilván nem több szavaknál. Hiszen hiába történhetnek korrupciónak, igazságtalannak tűnő  "dolgok",  amíg azok általában a jog és törvény határain belül vannak, addig következmény sem lehet. A törvények, pályázati kiírások pedig úgy tűnik jogszerűen születnek, Magyarországon pedig nem igazság, hanem jogszolgáltatás van.

Másrészt, mi történne, ha például megnyernénk a 2024-es olimpiai rendezést és a tervezetthez képest a költségek a szokott módon "kicsit" nagyobbak lennének a tervezettnél? Mekkora felelősséget lehet elvárni a pályázatot benyújtó MOB elnöktől, aki a megvalósíthatósági tanulmányt el sem olvasta? Ki lesz a felelős azért, hogy az úszó vb kapcsán már a tervek ötszörösénél tartunk, de még mindig van pénz egy 27 méteres, 425 milliós hidacskára, aminek négyzetméter ára több, mint a kőröshegyi völgyhídnak? Vagy ki lett felelősként megnevezve az elmúlt 6 év alatt a 4-es metró dolgaiért?

Harmadrészt (csak megjegyzésként), úgy látom, hogy az elégedetlenkedők elég nagy része úgy gondolja, hogy az ő saját felelőssége pusztán az elégedetlenség megfogalmazása (különböző fórumokban), és a 4 évenkénti szavazás, hiszen a cselekvés a "politikusok", szakértők feladata.

Valódi felelősséget tehát egyik fél sem vállal.
Ezt a jelenlegi feltételek mellett én sem tudom megtenni, ezért elég valószínűnek tartom, hogy 2018-ban a nem szavazással szavazok majd. Mert nem tudok felelősséget vállalni senkiért, akit adott esetben "hatalomba" juttathatok, hiszen a rendszer semmire sem kötelezi.

Ugyanakkor nem tehetem meg azt sem, hogy nem próbálok tenni valamit azért, hogy változzon a helyzet. Mit mondok majd, ha néhány évtized múlva a gyermekeim netalán megkérdezik: "Apa, miért és kinek tartoznak a mi gyerekeink sok millió forinttal születésüktől kezdve? Miért születnek eleve adósként?" (Ezékiel 18 elég érdekes ezzel kapcsolatban.)

Manapság ugyan gyakran hallható, hogy csökken az államadósság, de ez csak egy kommunikációs trükk. Az Államadósság Kezelő Központ (akk.hu) adatai szerint 2010 óta körülbelül 5400 Mrd Ft-tal nőtt a közös adósságunk. Ha hozzávesszük a 3000 Mrd forintnak megfelelő államosított magánnyugdíj vagyont, akkor kiderül, hogy az aktuális hatalom ugyanazt a forintban mért növekedési ütemet tudja produkálni, mint elődei.

Magyar államadósság, Mrd Ft (akk.hu)

Nem akarom majd azt mondani nekik, hogy én nem próbáltam tenni ez ellen. Mit lehet tenni? Rengeteg dolgot, de egyedül szinte semmit, továbbra is keresem tehát a hasonlóan gondolkodó embereket...

"Számos politikus magától értetődő javaslatként hangoztatja: a nép csak akkor legyen szabad, ha már élni tud szabadságával. E magvas megállapítás méltó az anekdotabeli bolondhoz, aki tudvalevőleg elhatározta: csak akkor megy vízbe, ha már megtanult úszni." (Thomas Babington Macaulay)

Individualista komfortzónák közössége?

"A segítségkérés a lelki érettség jele. Nem arra vagyunk teremtve, hogy elszigetelten éljük az életünket. Céljainkat akkor tudjuk megvalósítani, ha közösségben élünk."
(Gary Chapman)

"Vissza kell térni a hithez, kezdetnek azokkal, akikben nincs zsigeri ellenérzés az Isten-gondolattal szemben. Össze kell gyűjtenünk azokat az embereket, akik épülni és építeni akarnak. Tömegből közösséggé kell válni, ehhez pedig hit kell."
(Kovács Ákos)

"Ha összefogunk, sikerülni fog!" Gyakran hangoztatott érv a "budapesti" olimpiarendezés mellett, hogy ez végre közös célt és közös élményt adna az országnak. "Az olimpia egy közös ügy, sokszor láthattuk, hogy a sport összehozza az embereket."
Szerintem jó kérdés már önmagában az is, hogy egy elit által kezdeményezett olimpia rendezés vajon mennyire építhet közösséget. Egy közösség minden esetre már biztosan épül, a Momentum, ami mint egy rakétafokozatot használja fel az olimpia ellenes hangulatot. (Csak halkan kérdezném meg, miért nem jutott ez eszébe az "ellenzéknek"?).

Az pedig többnyire tény, hogy a magyar társadalomban nem igazán a közösségi gondolkodás a meghatározó, sokkal inkább az individualista szemlélet uralkodik.

Az individualista társadalmakban az emberek leginkább önmagukkal és közvetlen családjukkal törődnek, valamint az ilyen társadalmakban gyenge a társadalom kapcsolatrendszere.

Ezek mellett pedig még ott van az is, hogy a keresztyénségre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint pusztán individualista hitrendszerre. (Személyes Megváltó, személyes kapcsolat, egyedi "elhívás", stb.)
Érdekes megtapasztalni mondjuk azt, hogy egy gyülekezetben az ima mennyire szól az "én"-ről és mennyire a "mi"-ről, a közösségről. (Vö.: Mi Atyánk, ... (Máté 6,9))

Nehéz dolgok ezek, ráadásul ezzel a helyzettel elég nehéz bármit kezdeni, mert állítólag ezt a szemléletet adjuk tovább az utódainknak is.

Vannak olyanok is viszont, akik szerint "régen minden jobb" volt. Halvány gyermekkori emlékeim még nekem is vannak közös kirándulásokról, bográcsozásokról, amiken még "idegenek" is voltak.
Ma viszont úgy tűnik, egyre kevesebb időnk marad ilyen "úri" huncutságokra: a gyerekeket már az iskolában illik túlterhelni, úgy hogy aztán otthon se unatkozzanak. A munka világában sem lesz más a helyzet, a szerencsésebbek egy munkahelyről beszerzik az anyagi forrásokat, viszont akad bőven akinek az első műszak után kezdődik a második. A gyerekeket nevelők második műszakjáról nem is beszélek.

Érdekes módon a technikai fejlődés mintha nem csökkentette volna az állandó időhiányunkat. Ami marad azt többnyire szórakozással, pihenéssel töltjük (hol van már a 8-8-8 szabály).

Hogyan lehetne ezen változtatni?
Tegnap láttam egy érdekes TEDx előadást ami a növekedést, fejlődést meghatározó állapotokról, "növekedési körökről" szólt.
Az előadó szerint 4 meghatározó állapot létezik:

  -stagnálás (a tespedés talán jobb szó, kényelmi állapot)

  -rend, szabályszerűség (ez is kényelmi állapot, minden jól kiszámítható)

  -komplexitás (megváltozott szabályok, ismeretlen területek, kényelmetlen)
   Itt fejlődés szükséges az alkalmazkodáshoz.

  -káosz (0 irányításunk van a helyzetünket illetően, kényelmetlen de nem ösztönzi a fejlődést)

Mi vihet át a komplexitás állapotába:
-ránk kényszerítik (valamilyen nehéz helyzetbe kerülünk)
-valaki segít odajutni (tanító, edző)
-saját magunk lépünk ki a kényelmi állapotokból

A megoldás tehát talán az, ha egyre többen hagyjuk ott az individualista komfortzónánkat és keressük a bonyolultabb, nehezebb, időt igénylő közösségi tereket, kapcsolatokat.

Jézus, a hacker

"Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?"
(Apostolok cselekedetei 1,6)

"Sok zsidó remélte, hogy a rómaiakat egy, a mintának tartott Dávid király vonalából származó zsidó király fogja felváltani. A legtöbb zsidó hite szerint történelmüket Isten vezérelte, vagyis Júdea rómaiak általi leigázása isteni akarat volt és így a rómaiakat csak isteni beavatkozás által válthatja fel egy zsidó király, a Messiás. Bár a zsidók többsége elfogadta a római uralmat, az első század elején Keresztelő János, később pedig Jehósua ben Anániás azt hirdette, hogy a rég várt messiási kor elérkezett. Mások úgy vélték, hogy a királyságot, még ha erőszakkal is, de azonnal vissza kell állítani." (wikipédia)


Jézus egy ilyen helyzetben született meg. A többség a királyt, a messiást talán valami méltóságteljes főpapi családból várta volna ("nem József, az ács fia ez?"). A többség talán azt várta volna, hogy Jézus szervezkedni kezd, összegyűjti a törzseket, harcba száll a rómaikkal és isteni csodákkal kiűzi őket a szent földről.

Erre jött az ács fia, és elkezdte hirdetni, hogy eljött mennyek országa. Elkezdett mindenféle érthetetlen példázatokat mondani ("Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"). A főpapok helyett, halászokat, vámszedőket hívott tanítványul. "Megszegte" a szombatot. Bűnösökkel ült egy asztalhoz. Felszólított a megtérésre: "változzon meg gondolkodásotok".
A gondolkodást célozza meg a cselekedetek helyett.

Nem ilyen királyra számítottak. Tudjuk, hogy végül a rendszergazdák milyen ítéletet hoztak felőle, mert mai fogalmakkal élve nem volt politikailag korrekt.

Jézus végül mégis győzött. Meghekkelte a rendszert, a saját élete árán is. Feltörte a rómaiakat is. Nem karddal, hanem lélekkel és értelemmel.

Ma se felejtsük el, mit jelent másként gondolkodni, mert van mit feltörni bőven.

Elközelített a mennyek országa I.

Miért alkalmatlan a mai ellenzék?

„Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával." (Máté 12,25)

"divide et impera - oszd meg és uralkodj”

Miért tűnnek alkalmatlanak a mai ellenzéki pártok az ország vezetésére? Szerintem 3.5 pontban fogalmazható meg:

1.5. Nem értenek a matekhoz és\vagy nincs semmi realitás érzékük. Jelenleg úgy tűnik, a teljes ellenzéki összefogás esélytelen (nyilatkozatokból, interjúkból). Ha csak a 2014-es eredményekből indulok ki, az látszik, hogy ha bármely ellenzéki csapat kimarad az összefogásból, akkor mind a 106 (53%) egyéni körzet elúszik. A 2017 január 15-én tartott szentendrei választás eredménye alapján pedig még a közös nem indulás sem feltétlen megoldás. Ha pedig 2018-ban egyesek úgy gondolják, hogy ők önállóan is győzni tudnak, az szerintem súlyos hiányát jelzi a valóság érzékelésének. Ezek mellett persze azt is értem, hogy egy ilyen összefogás elvi okokból jogosan megkérdőjelezhető.

2. Némi hitelességi problémával küzdenek. Ezt inkább most nem fejtem ki.

3. Szervezetileg nem képesek együttműködni. Az szervezetlenség, ami ezeket a pártokat jellemzi, valami hihetetlen. Az mszp nem tud normális, fegyelmezett módon kiválasztani egy miniszterelnök jelöltet. Ezek mellett a"balos" pártok össze-vissza beszélnek egy nem létező előválasztásról. Van ezeknek a pártoknak bármiféle mozgósítható tagsága? Az október népszavazáson a szavazókörök felében nem volt ellenzéki párt által delegált szavazatszámláló. A Jobbikot pedig épp saját belső konfliktusai emésztik.


Ezek mellett a héten két új párt is bejelentkezett 2018-ra: a Momentum és az Idős Demokraták Szövetsége. Érdemes megnézni, hogyan szeparálódnak ezekben a különböző generációk. A Momentumot jelenleg csak a Nolimpia kampányban támogatom, most úgy tűnik utána el is felejthetnek.

Ezek után talán felmerül a kérdés, hogy mit kellene tenni?

Valódi civil bázist kell építeni. Olyan emberekből, akiknek a politika nem a különböző fórumokban történő dühöngést jelenti. Olyan emberekből, akik legalább 2-3 mondatban meg tudják fogalmazni, mit szeretnének máshogy, netán elismerik mi történik most jól vagy jobban, mint korábban. Olyan emberekből, akik a részvételi demokrácia alatt nem a 4 évenként való megjelenést értik, hanem hajlandóak heti (((napi?))) tíz percet szánni erre, esetleg némi anyagi áldozatot hozni. Olyan emberekből, akik demokrácia alatt nem a többség uralmát értik. Olyan emberekből, akik keresik a modern kor eszközeit, megoldásait és a fejlődést.

Valahol itt kezdődne.

(Ráadás: Klubrádiós megmondásom, körülbelül a fél órás adás közepén (16') indultam.)
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20170113/klub20170113-162853.mp3

Gondolkodó Magyarok

"Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába." (Máté 5,20)

Ha az egyetemi éveimre visszatekintek, sajnos azt kell mondanom, hogy a nyers tudás átadásán kívül a legtöbb oktatóm nem igazán próbált meg bármiféle más bölcsességet átadni. Persze voltak üdítő kivételek, az egyik ilyen előadó Szigethy Gábor volt, aki a Gondolkodó Magyarok órát tartotta. Emlékszem, annyira jó előadásokat vezetett, hogy miután az első évben "teljesítettem" a kurzust, a második évben is bejártam az előadásokra, fakultatív módon. Abban az évben úgy emlékszem el is küldték az egyetemről (vendég előadó volt), mert nem volt épp politikailag korrekt. Mondanom sem kell milyen volt a helyettesítő ember.

Szóval, abban az évben amikor én még nála hallgathattam az előadásokat, egy dolgozat megírásával is lehetett teljesíteni a tárgyat. Ezt a dolgozatot Babits Mihály egy amolyan könyvismertetőjéről, "Az írástudók árulása" elnevezésű kötet alapján kellett megfogalmazni. Úgy gondolom a téma még ma is aktuális.

Azért tartom aktuálisnak a témát, mert nem sok olyan írástudót látok manapság, aki a megfelelő helyen lenne. Úgy is mondhatnám, hogy ha körülnézek magam körül, mintha hiányozna az értelmiség. Helyettük képzett embereket látok.

Ez pedig azért fontos számomra, mert szeretnék ilyen embereket találni.

Ráadásul ahhoz, hogy érdemi hatást tudjunk kiváltani, elég sok "írástudóra" lenne szükség.

Magyarország 2016-os korfája szerint körülbelül 1.6 millió ember tartozik az Y generációba. Ennek ha csak negyed százaléka tartozik az írástudók csapatába, az 4000 ember. Kérdés, hogy sikerül-e ebből legalább 10-et találni.

Így néztünk ki a KSH szerint 2016 elején.

Y generáció és a fogyasztói társadalom

"Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." (Róma 12,1-2)

A generáció-elmélet szerint általában 4 generáció ciklikusan követi egymást, ezen elmélet szerint én valahol az X és Y generációt elválasztó időbeli határon születtem. Ha be kell sorolnom magam ezekbe a kategóriákba, akkor szerintem inkább az Y csapatba tartozok.

Érdemes megnézni mondjuk egy wikipédiát, hogy mik jellemzik ezeket a generációkat. (Például: Pán Péter-effekt)

Az Y és Z generációk társadalmi körülményeit alapvetőleg a korábbi csapatok határozták meg. Köszönjük. (Lásd. "rendszerváltás", 25 ezer milliárd Ft államadósság [2.5 mFt/fő], elvándorlás)

Ezek mellé még megörököltük a fogyasztói társadalmi szokásokat is. Ahogy én látom, ma jobb kapni, mint adni. Ha nem tetszik valami, a megoldást nem keressük, hanem odébb állunk. Jelentkezhet ez a párkapcsolatokban, munkában, országhatáron, akár még a gyülekezetünkkel kapcsolatban is. A mai választó a lábával szavaz.

(Régebben elindult egy folyamat, amikor a falvakból a városokba (panelekbe) költöztek. Manapság ez országok között játszódik. Mi lesz a következő? Átmegyünk másik bolygóra?)

2017 nagy kérdése számomra az, hogy vannak-e még olyanok, akik máshogy szeretnének dönteni, inkább tenni, adni akarnak? És ha vannak, merre kell őket keresni?

Néhány tippem azért már van.